Brüsszel üdvözli Biden legújabb lépését

Egyre közelebb kerül egymáshoz Brüsszel és Washington.

Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője szombaton közzétett nyilatkozatában üdvözölte, hogy az Egyesült Államok hatályon kívül helyezte a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tisztviselőire tavaly, még a Trump-kormányzat idején kirótt szankciókat.

A főképviselő szerint az Egyesült Államok ezzel a lépéssel bebizonyította elkötelezettségét a nemzetközi jog normáin alapuló rendszer iránt. „A Nemzetközi Büntetőbíróság fontos szerepet játszik a világ legborzalmasabb bűncselekményeit elkövetők felelősségre vonásában, ezért pártatlanságának és bírói függetlenségének védelme elengedhetetlen a hatékony és megfelelő működés szempontjából” – hangsúlyozta.

Borrell kiemelte: az EU továbbra is támogatja az ICC működését, megvédi az intézményt minden olyan kísérlettel szemben, amely annak aláásására irányul. Donald Trump volt amerikai elnök tavaly júniusban kiadott rendelete lehetővé tette szankciók elfogadását a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) azon munkatársai ellen, akik abban az ügyben vizsgálódtak, hogy amerikai katonák elkövettek-e háborús bűnöket Afganisztánban 2003-ban és 2004-ben.

A Joe Biden elnök vezette amerikai kormány csütörtökön visszavonta az ICC munkatársaira kirótt büntető intézkedéseket, azonban továbbra is ellenzik a vizsgálat végrehajtását. A háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására 2002-ben megalakított Nemzetközi Büntetőbírósághoz 123 ország csatlakozott, az Egyesült Államok azonban nem fogadja el a testület joghatóságát. Az ICC a világ első állandó törvényszéke, amely a háborús és emberiesség elleni bűnöket akkor is vizsgálja, ha az adott ország erre nem képes vagy nem hajlandó.

Világ tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek