Brutális: a portán ütötte-harapta a nőt a férfi

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság az élettársát súlyosan bántalmazó férfi szabadságvesztést és pénzbüntetést kapjon.

Mint írják, a súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki élettársának a munkahelyére bement, a nőt szidalmazta, majd rángatta, megütötte, a székkel együtt felborította.

Dr. Reszl Ildikó főügyész közlése szerint az ügyészség vádiratban indítványozta, hogy a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést szabjon ki, valamint a szabadságvesztés próbaidejére rendelje el a pártfogó felügyeletét.

Ez történt

A vádirat szerint az ittas férfi 2020. október 16-án 23 óra 10 perc körüli időben megjelent az élettársa tatabányai munkahelyén, ahol a nő portásként dolgozott. A férfi erősen nehezményezte, hogy az élettársa nem hiszi el neki, hogy nem más nővel volt a munkaideje lejártát követően. Emiatt a nőt szidalmazta, két kézzel megragadva rángatta, két alkalommal orron fejelte, arcát megharapta és egy alkalommal jobb tenyerével tarkón ütötte.

A közlemény szerint a férfi azt kiabálta a nőnek, hogy megöli, őt fojtogatta, felborította a széken ülő sértettet. A bántalmazás következtében a nőnek három hét alatt gyógyuló orrcsonttörése keletkezett. A férfi másnap délelőtt önként megjelent a tatabányai rendőrségen, és feladta magát.

Az esetről videó készült, ez itt nézhető meg!

 

HírMix | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek