Brutális visszaesés: ezt tette a járvány a szállodákkal

Már a belföldi turizmus sem tudta megmenteni a bezuhanástól a szektort.

A beutazási korlátozások, illetve  a járvány megfékezésére irányuló és a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó védelmi intézkedések hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma tavaly novemberben 93 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest – adta hírül a KSH.

De nem lett sokkal jobb a belföldi turizmus vendégek által eltöltött éjszakák száma sem, ugyanis 76 százalékkal csökkent és az előző hónaphoz mérten is 65 százalékkal visszaesett. Emiatt összességében a vendégéjszaka 85 százalékkal volt kevesebb, mint 2019 novemberében és 76 százalékát a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele szintén 85 százalékkal volt kevesebb az előző év novemberinél.

A KSH emlékeztet: a koronavírus-járvány második hullámának megfékezésére irányuló védelmi intézkedések értelmében november 10. után a kereskedelmi szálláshelyek turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.

 

 

Gazdaság | Pannon Hírnök 

 

 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek