Bud Spencer

Bud Spencerről már csak múlt időben lehet beszélni. Nyolcvanhat éves korában elhunyt az olasz film egyik legnagyobb alakja. A neve a spagettiwesternnel és Terence Hill-lel fonódott egybe, és vált ismertté az egész világon. Nemzedékek nőttek fel a filmjein, amelyeken a sokadik újranézés után is fergetegeseket lehet nevetni.
Nápolyban született 1929. október 31-én Carlo Pedersoli néven. Fiatalon úszott és vízilabdázott, és mindkettőben tehetségesnek bizonyult. A világháború alatt Rómába költözött a família. Kivételesen okos gyerek volt, ötévesen iskolába járt, és tizenhat évesen felvették az egyetemre. A vegyészkaron tanult, de nem fejezte be, mert Brazíliába költöztek. Rio de Janeiróban gyári munkásként dolgozott, majd 1948-ban visszatért Olaszországba, hogy befejezze az egyetemet, de már a jogi karon. Az úszásban remekelt. Olasz bajnoki címeket nyert, és 1950-ben első olaszként egy percen belüli időt úszott száz méter gyorson. Emellett bokszolt, rögbizett, és tagja volt az olasz vízilabda-válogatottnak. Olimpiákon is szerepelt úszóként, de nem szerzett érmet. Nagyvilági életre vágyott, ezért ismét Dél-Amerikába utazott. Mivel jóképű, izmos, magas férfi volt, már 1949-ben epizódszerepet kapott egy olasz filmben. Sőt, már ekkor szerepelt egy filmben későbbi partnerével, az olasz-német Mario Girottival, de közös jelenetük nem volt, ezért nem ismerték egymást.
Carlo 1960-ban kötött házasságot egy producer lányával, akit már tizenhat éve ismert, és akivel élete végéig együtt élt. Három gyerekük született, majd unokáik és dédunokáik. Harmincnyolc évesen, 1967-ben döntött végleg a színészet mellett. Giuseppe Colizzi volt az, aki megtette az Isten megbocsát, én nem című westernje főszereplőjévé. Ekkor vette fel a művésznevét. Úgy gondolták, angol nevekkel könnyebben eladható a film. A Budot a kedvenc sörétől, a Budweisertől lopta, a Spencert kedvenc színészétől, Spencer Tracytől. A film folytatása a Bosszú El Pasóban (1968) és az Akik csizmában halnak meg (1969) voltak. Bud Colizzi unszolására növesztett szakállt, és ez a védjegyévé vált. A trilógia másik főszereplője Terence Hill volt, aki tökéletes ellentéte volt Budnak. A visszahúzódó, szerény, hívő Hill-lel 1967-től 1985-ig tizenhat filmben szerepeltek együtt.
Colizzi filmjei után Enzo Barboni, ismertebb álnevén, E. B. Clucher, egykori operatőr, majd rendező filmjeiben váltak igazán ismertté. A hetvenes években a spagettiwestern már haldoklott, Clucher pedig úgy gondolta, hogy a vadnyugati véres jeleneteket humorral kellene felváltani. Az ördög bal és jobb keze 1-2 (1970-1971) című filmekkel kezdtek, amelyeket Segio Corbucci akotásai követtek, az …és megint dühbe jövünk (1978) és a Kincs, ami nincs (1981). Az 1985-ös Szuperhekusok volt a páros utolsó közös filmje. Természetesen külön is forgattak, Spencer a Piedone-filmekkel (1973-1980) tett szert újabb sikerre. Miért volt népszerű a Spencer-Hill kettős? A történetek meseszerűek, szórakoztatóak és humorosak voltak. A jók mindig győztek, a rosszak pedig meglakoltak. A nyolcvanas években sokan úgy gondolták, hogy Hill és Spencer összevesztek, ezért nem forgatnak többé együtt. Valójában barátok voltak, amióta megismerkedtek, de elszállt felettük az idő. Hill tíz évvel fiatalabb, viszont az amerikai filmekkel kellett már versenyezni. Az utolsó közös filmjük az 1994-es Bunyó karácsonyig volt, amelyet Hill rendezett. A spagettiwestern legendái ezzel elköszöntek. Spencer ekkor már maga mögött tudta az Extralarge című sorozatot a Miami Vice-os Philip Michael Thomasszal. Utoljára 2010-ben vállalt szerepet a Nincs kettő séf nélkül című sorozatban.
A nyolcvanas években belevágott az üzletbe is. A repülést még az 1974-es Mindent bele, fiúk! forgatásán szerette meg, majd megalapította a Mistral Air légitársaságot, amely Olaszországban vezető szállítóvá vált. Eladta, majd textilüzemet vásárolt, és saját étteremláncot is alapított, illetve szabadalmaztatta tizenkét találmányát. A politikába 2005-ben vágott bele, sikertelenül. Rómában hunyt el június 27-én, utolsó szava ez volt: „Köszönöm”. Magyarországon graffitivel emlékeznek rá, de szobrot is avathatnak a tiszteletére.

Rajkovics György

Megjelent a Szabad Újság július 20-i számában.


Hasonló cikkek