Budapest erős magyar képviseletet remél Felvidéken

Elöször volt magyar-magyar találkozó azóta, hogy megalakult az Összefogás.

A magyarság egységes képviseletének a megteremtése után remélhetőleg az erős parlamenti képviselet is meg fog jelenni a Felvidéken – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután megbeszélést folytatott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetésével csütörtökön.

Szijjártó Péter erről azzal összefüggésben beszélt, hogy márciusban létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról, a három pártból létrejövő új párt a Szövetség nevet kapta. „Örömteli fejlemények történtek, a felvidéki magyarság ismételten közelebb került ahhoz, hogy egységes képviselete lehessen” – jelentette ki Szijjártó Péter.

Rámutatott: az az érdek, hogy minden határon túli magyar közösségnek erős képviselete legyen annak az országnak a fővárosában, ahol élnek. A magyar diplomácia vezetője beszélt a két ország között létrejövő új infrastrukturális kapcsolatokról is. Elmondta: az év harmadik negyedévében elkészül a Miskolc-Kassa gyorsforgalmi összeköttetés, 2023-ig hat újabb „határkeresztező infrastruktúra” készül el, köztük három újabb Ipoly-híd.

Hozzáfűzte: szlovák részről megvan a forrás a Neszmély és Dunaradvány közötti kompösszeköttetés finanszírozására, és várhatóan a jövő év végére sikerül befejezni a Dunakiliti és Doborgaz közti kerékpáros- és gyalogoshidat is. „Abban hiszünk, hogy minél jobban össze vagyunk kötve, annál jobb mind a két országnak és a felvidéki magyarságnak” – szögezte le Szijjártó Péter.

Forró Krisztián, az MKP elnöke a külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón köszönetet mondott az infrastrukturális kapcsolatok erősítéséért, a gazdaságfejlesztési támogatásokért, illetve a Magyar Templomfelújítási Program megindításáért, amely – mint mondta – a munkahelyteremtésen keresztül gazdaságilag is segíti a helyi magyar közösségeket.

Külhon | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek