Budapest WTT-verseny – Három magyar játszhat hétfőn egyesben a főtábláért

A selejtezőben érdekelt magyarok közül hárman, Balogh Bence, illetve Dari Helga és Hartbrich Leonie folytathatja hétfőn szereplését a budapesti WTT Contender asztalitenisz-versenyen, melyen még egy-egy találkozót kell nyerniük ahhoz, hogy egyesben a főtáblára jussanak.

    A magyar szövetség honlapja szerint a férfiaknál a kvalifikáció vasárnap esti második körére még Kramarics Gergő, Kishegyi Ákos, Huzsvár Erik és Balogh maradt versenyben, közülük pedig csak utóbbinak sikerült győztesen megvívnia esti meccsét.
Balogh Bence az indiai Mudit Dani ellen 3-0-ra diadalmaskodott, hétfőn pedig a legutóbbi idényben a Celldömölkben légióskodó osztrák David Serdaroglu ellen lép asztalhoz.
A nőknél vasárnap Dari Helga és Hartbrich Leonie tudta megnyerni meccsét. Utóbbi a szlovák Natalia Grigerovát verte 3-0-ra, Dari pedig 2-0-ás hátrányból felállva győzött a cseh Gabriela Stepanová ellen.

Férfi egyesben Majoros Bence, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Juhász Patrik és András Csaba kiemelt. Női egyesben pedig Póta Georgina, Madarász Dóra, Pergel Szandra, Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz és Imre Leila van ott alanyi jogon a főtáblán, a többiek a kvalifikációból kerülhetnek a legjobb 32 közé.
Férfi párosban három (Ecseki-Szudi, András-Juhász, Both-Kishegyi), női párosban négy (Madarász-Pergel, Imre-Hartbrich, Bálint-Nagyváradi, Dari-Fejős) hazai egység főtáblás, míg a vegyes párosban induló 16 duóból négyet alkotnak magyar játékosok (Szudi-Pergel, Ecseki-Madarász, Juhász-Bálint, András-Imre).
A koronavírus-járvány miatt a versenyt nézők nélkül rendezik meg a BOK Csarnokban, de online, illetve televíziós közvetítéseken keresztül láthatóak lesznek a mérkőzések.
A magyar érdekeltségű selejtezős mérkőzések:
férfi egyes:
———–
1. forduló
Simon Belík (cseh)-Krebs Levente 3-0 (13, 1, 10)
Jeet Chandra (indiai)-Both Olivér 3-1 (-4, 6, 2, 9)
Jakub Zelinka (szlovák)-Lei Balázs 3-0 (8, 6, 3)
Kramarics Gergő-Szántosi Dávid 3-0 (8, 2, 6)
2. forduló
Balogh Bence-Mudit Dani (indiai) 3-0 (9, 10, 7)
Dimitrije Levajac (szerb)-Huzsvár Erik 3-0 (8, 5, 3)
Vlagyimir Szidorenko (orosz)-Kramarics 3-0 (6, 8, 7)
Jiri Martinko (cseh)-Kishegyi Ákos 3-0 (4, 5, 8)

női egyes:
———
1. forduló:
Dari Helga-Gebrieal Stepanová (cseh) 3-2 (-6, -4, 9, 4, 4)
Hartbrich Leonie-Natalia Grigelová (szlovák) 3-0 (7, 5, 11)
Dragana Vignjevics (szerb)-Fejős Anna 3-1 (-8, 7, 6, 7)


Hasonló cikkek