Budapesti Értéktőzsde: A héten növekvő forgalom mellett csökkent a BUX

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 384,63 pont zárt pénteken, 56,79 ponttal, 0,13 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma meghaladta az 56,12 forintot az előző heti 53,72 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti elemzésében kiemelte, hogy kedden céláremelések érkeztek vezető magyar papírokra.

Az HSBC 15 700 forintról 16 200 forintra emelte az OTP-re, és 5900 forintról 6100 forintra a Richterre a 12 havi célárfolyamot, és mindkét esetben fenntartotta a vételi ajánlást. A Societe Generale 11 300 forintról 11 800 forintra emelte az OTP célárfolyamát, itt eladási javaslat van érvényben.

A Richter folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat: hétfőn 8500, kedden 34 ezer, szerdán 43 ezer, csütörtökön 38 ezer részvényt vett.

A héten jelentett a Rába, a járműipari vállalat a tavalyinál nagyobb harmadik negyedévi veszteségről számolt be, egyedül az alkatrész üzletág tudta növelni értékesítéseit. A flottatulajdonosok jellemzően elhalasztották a beszerzéseiket a bizonytalan gazdasági környezetre hivatkozva, és a mezőgazdasági szegmens kereslete is messze elmaradt a szokásostól. Kedvezőtlen fejlemény volt még az is, hogy a Honvédelmi Minisztériummal 2018-ban megkötött keretszerződés idén esedékes megrendelései nem teljesültek, és várhatóan az év további részében sem fognak – olvasható az elemzésben.

Nagy növekedést ért el a 4iG, a vállalat árbevétele 10,5 milliárd forintra nőtt a harmadik negyedévben, ami 233 százalékos növekedés a tavalyi 3,15 milliárdhoz képest. A kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 1,47 milliárd forintra nőtt. Idén már nettó eredmény soron is 1,1 milliárd forintos profitról számolhatott be a vállalat, egy évvel korábban még 46 millió forintos vesztesége volt. A harmadik negyedév során a 4iG szerződésállománya 18 milliárd forintot meghaladó értékben bővült.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felszólítására a CIG Pannónia nem életbiztosítással foglalkozó leányvállalatának, az Emabitnak két hónapja van arra, hogy helyreállítási tervet készítsen, amelynek során a szavatoló tőke szintjét a szükségletet fedező szintre kell állítania, vagy csökkentenie kell a leányvállalat kockázati kitettségét. A CIG Pannónia tájékoztatása alapján a társaság a kockázati profiljának javítását és a helyreállítási terv készítését már megkezdte.

A Mol árfolyama az elmúlt héten 1,71 százalékkal csökkent, pénteki záróára 2 992 forint volt, heti forgalma megközelítette a 10 milliárd forintot.

Az OTP 1,28 százalékot esett, pénteken 13 860 forinton fejezte be a kereskedést a papír, heti forgalma pedig meghaladta a 24,8 milliárd forintot.

A Richter árfolyama 3,67 százalékkal erősödött, pénteken 5 795 forinton zárt, heti forgalma megközelítette a 12,44 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama 1,03 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 443 forinton zárt, heti forgalma 2,26 milliárd forintot tett ki.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3979,49 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 49,01 ponttal, 1,25 százalékkal magasabban.


Hasonló cikkek