Bundestag: újabb konzervatív képviselő ment

Két-két CDU-s és CSU-s képviselő távozott eddig korábbi ügyeik miatt a frakcióból.

Ismét távozásra kényszerült egy képviselő a legnagyobb német kormányzó erő, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének parlamenti (Bundestag-) frakciójából, amely így tíz nap alatt négy tagját veszítette el – jelentették pénteken német hírportálok.

Mandátumát ezúttal Tobias Zech CSU-s képviselő adta vissza, arra hivatkozva, hogy „esetleg összeférhetetlen” lehet tanácsadó cégének egy 2016-os munkája. A politikus és vállalkozása az akkor még Macedóniának nevezett Észak-Macedóniában a parlamenti választást felvezető kampányban a kormánypártnak, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) nevű jobboldali szövetségnek dolgozott.

Tobias Zech több mint négy év elteltével jutott arra a megállapításra, hogy a kampánytanácsadói munka miatt meg kell válnia képviselői tisztségétől. Döntését csütörtökön közölte párttársaival, néhány órával azután, hogy a Der Spiegel című hírportál beszámolt a macedóniai megbízásról.

Tobias Zech egyben felkérte a CSU etikai bizottságát hogy vizsgálja meg az ügyet – közölte Markus Blume főtitkár. Kiemelte: Tobias Zech „az egyedüli helyes lépést” tette meg azzal, hogy a CSU-t fenyegető károk elhárításáért a vizsgálat eredményétől függetlenül, azonnali hatállyal visszaadta Bundestag-mandátumát és lemondott a pártban betöltött tisztségeiről.

A CDU/CSU-frakció létszáma így tíz nap alatt 246-ról 242 főre csökkent. Az első három képviselő közül ketten – egy CDU-s és egy CSU-s politikus – az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezésben használt orvosi maszkok és egészségügyi védőruházatok beszerzése körüli visszaélésgyanú miatt távozott. A harmadik – egy CDU-s – képviselő az azeri elnök, Ilham Aliyev rendszeréhez fűződő kapcsolatai miatt kényszerült távozásra.

A botrányok sora megrengette a CDU/CSU-t, országos választói támogatottsága a legutóbbi, csütörtökön ismertetett közvélemény-kutatási adatok szerint egy hét alatt négy százalékponttal süllyedt, 33 százalékról 29 százalékra.

Világ tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek