Burkatilalom jöhet Svájcban is

Egy platformon a feministák az iszlámkritikusokkal, de a svájci állam valószínűleg nem fog profitálni a végeredményből.

Egy, a nacionalista-konzervatív Svájci Néppárt (SVP) holdudvarából indult kezdeményezés nyomán a svájciak népszavazáson nyilváníthatnak véleményt arról, hogy szeretnék-e beleíratni az alkotmányba az arc eltakarásának tilalmát.

A népszavazás során arról kérdeznék meg a svájci szavazókat, hogy a svájci alkotmányba bekerüljön egy, az arc eltakarását, illetve az arra való kényszerítést tiltó kitétel, ami alól egészségügyi, biztonsági, hőmérsékleti megfontolások képeznek kivételt.

A szabály alól kivételt jelentenének például az imaházak, tehát mecsetekben továbbra is viselhető lehetne a nikáb, de utcán már nem. A kezdeményezők azzal is érvelnek a Mandiner cikke szerint, hogy az alkotmánymódosítás elfogadásával a rendbontások résztvevői is könnyebben azonosíthatók lennének, és vélhetően a bankrablóknak is új álca után kellene majd nézniük a símaszk helyett, hiszen azt sem szabadna közterületen viselni a jövőben. Ennek részekén egy kampány indult, amiben – legalábbis a Mandiner szerint – egy oldalra kerültek az iszlám kritikusai és a feministák.

Legutóbb 2009-ben tartottak az iszlámmal kapcsolatban népszavazást az alpesi országban, akkor a résztvevők többsége a tilalom mellett szavazott, így az belekerült az alkotmányba is. Ugyan a Szövetségi Államtanács szerint a rendelkezés sérti az egyes kantonok szuverenitását, és ezért próbálkoztak ugyan egy alternatív javaslattal, azonban az nem elégítette ki az Egerkingi Bizottság igényeit, és nem vonta vissza a népszavazási kezdeményezését.

A Mandiner elemzése szerint az egyetlen vesztese a népszavazásnak a svájci politikai állam liberális jelzője lehet, ugyanis – ahogy arra rámutatott a Neuer Züricher Zeitung – liberális állam nem tilt be ruhadarabot, de március 8-án valószínűleg ez az alaptétel már a múlté lesz.

Kiemelt képünk illusztráció!

 

Világ tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek