Buszokat ellenőriztek Pest megyében

Buszellenőrzéseket tartott Pest megye főbb közlekedési útvonalain és Budapest Népliget nemzetközi buszvégállomáson a Pest Megyei Kormányhivatal.

Öt autóbusz műszaki állapota nem felelt meg a követelményeknek, öt esetben a közúti közlekedési szolgáltatás, tizenegy esetben a gépjárművezetők vezetési és pihenőidejére vonatkozó rendelkezéseit sértették meg. A közúti ellenőrök 80 autóbuszt és azok gépkocsivezetőit, valamint a közúti közlekedési szolgáltatás végzéséhez szükséges okmányokat, engedélyeket ellenőrizték február 15-22. között.

A közúti ellenőrök által feltárt kirívó szabálytalanságok közül kiemelkedik a nemzetközi forgalomban közlekedő, moldovai hatósági jelzésű M3 kategóriájú autóbusz, amelynek vezetési és pihenőidejének ellenőrzésekor megállapították, hogy a gépjárművet négy gépkocsivezető felváltva vezette, akik 63 óra vezetési időt halmoztak fel, pihenőidő betartása nélkül. Az autóbusszal két és fél nap alatt hozzávetőlegesen 4000 kilométert tettek meg egészen addig, amíg a M3-as autópályán, Gödöllő térségében sor került a hatósági ellenőrzésre. Az autóbusz a közlekedés biztonságára kockázatot jelentett, ezért a hatóság szakemberei a jármű részére várakozóhelyet jelöltek ki és kilenc órás kényszerpihenőt rendeltek el.

Egy ukrán hatósági jelzésű autóbusz, amely INTERBUSZ menetlevéllel közlekedett, menetlevelének felhasználás-igazolása sem az ukrán, sem a magyar határon nem történt meg. A menetíró készülékben nem a készülékhez előírt menetíró korongot használták.

Egy esetben autóbusszal úgy vettek részt a közúti forgalomban, hogy a gépkocsivezető nem tartotta magánál a vezetői engedélyét, nem rendelkezett GKI kártyával.

A főváros Népliget végállomáson tartott ellenőrzéskor, egy Ausztriából síelőkkel hazaérkező magyar autóbusz gépkocsivezetője más személy nevére kiállított tachográf kártyát használt a menetíró készülékben.

Az M0-ás déli szektorában tartott ellenőrzéskor, magyar hatósági jelzésű autóbuszon a menetlevél-iratgyűjtőben nem a gépkocsivezető nevére kiállított tachográf kártyát találta a közúti ellenőr. A vezetőkártyát bevonták, azt megküldik a kiállító hatóság részére, a gépkocsivezető ellen pedig hatósági eljárást kezdeményeztek.

Az M5-ös autópályán közlekedő szerb hatósági jelzésű, menetrend szerint közlekedő autóbusz gumiabroncs futófelülete oly mértékben volt kopott, hogy foltokban a futófelület bordamélységét nem lehetett mérni, a szerkezeti szövetszálak kilátszódtak. Az autóbusz a közlekedés biztonságára kockázatot jelentett, ezért a hatóság a jármű továbbközlekedését a hiba kijavításáig megtiltotta.

Tarnai Richárd kormánymegbízott az ellenőrzések kapcsán azt közölte: a Pest Megyei Kormányhivatal összesen 1 690 000 Ft közigazgatási bírságot szabott ki, továbbá egy esetben szabálysértési feljelentést tett az illetékes rendőrkapitányságon.

(Pest Megyei Kormányhivatal)


Hasonló cikkek