Cannes – Szaúd-Arábia először vesz részt a fesztiválon egy rövidfilmes válogatással

Szaúd-Arábia először vesz részt a cannes-i filmfesztiválon: a május 8-án kezdődő 71. seregszemlén egy rövidfilmes válogatással lesz jelen – jelentette be hétfőn a szaúdi kulturális miniszter Párizsban.

“Nagyon örülünk, miután ma megállapodtunk a (francia) miniszter asszonnyal az első hivatalos részvételünkről a cannes-i fesztiválon”

– mondta Awwad al-Awwad az után, hogy aláírta a megállapodást francia kollegájával, Francoise Nyssennel.

A szaúdi királyság részvétele elsősorban szimbolikusnak tekinthető, miután az kilenc szaúdi rövidfilm levetítését és elsősorban hivatalos találkozókat jelent.

“A delegációknak lehetőségük lesz szaúdi rendezőkkel találkozni és kerekasztal-beszélgetéseken részt venni a szaúdi filmipar képviselőivel és megismerni az elképzeléseket”

– olvasható a szaúdi kulturális hatóság közleményében.

A bejelentésre Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös hivatalos párizsi látogatása alkalmából került sor. A nyugati országokat a hazája modernizálásában való részvételre ösztöntő trónörököst kedden fogadja Emmanuel Macron francia államfő.

Az amerikai központú mozimulti, az AMC árpilis elején kapott elsőként engedélyt filmszínház működtetésére Szaúd-Arábiában, csaknem négy évtized után az első mozi április 18-án nyílik meg a fővárosban, Rijádban.

A központ közleménye szerint 2030-ig várhatóan közel 350 multiplex nyílik az országban, több mint 2500 vetítőteremmel. Szaúd-Arábiában az 1970-es években működött néhány mozi, de a nagyhatalmú konzervatív klérus nyomására bezárták őket.

Mohamed bin Szalman, a 32 éves reformpárti trónörökös decemberben jelentette be, hogy újra engedélyezni fogják filmszínházak működését.


Hasonló cikkek