Čaputová aláírta: Továbbra is tilos a kettős állampolgárság

Az állampolgárság törvényének módosítását Zuzana Čaputová szlovák államfő hétfőn írta alá. A törvény a szlovákiai magyaroknak továbbra sem teszi lehetővé, hogy felvegyék a magyar állampolgárságot. A jogszabályban ugyanis van egy feltétel, amely szerint legalább 5 évet kell külföldön élni, hogy büntetlenül fel lehessen venni az adott ország állampolgárságát.

A köztársasági elnök ennek ellenére nem találta alkotmányellenesnek az aktuális módosítást, amely véleménye szerint enyhíti a 2010-ben elfogadott jogszabály negatív következményeit. Čaputová egyébként üdvözölné, ha tovább enyhítenék a tiltást.

„A Szövetség sajnálatát fejezi azzal kapcsolatban, hogy a köztársasági elnök aláírta a szlovákiai magyarokat diszkrimináló állampolgárságról szóló törvényt” – közölte a párt kedden. Arra is emlékeztettek, kérték az államfőt, ne írja alá a jogszabályt, hanem kérje ki az Alkotmánybíróság véleményét, de ezt Čaputová figyelmen kívül hagyta.

Úgy látják, az államfőt terheli a felelősség, mivel elszalasztotta a lehetőséget arra, hogy a kettős állampolgárság tiltásának kérdését tisztázza. A Szövetség ezzel azt látja bizonyítottnak, hogy a szlovák politikusok számára nem fontosak azok a magyar szavazók, akik rájuk adták a voksukat.

Forrás: ujszo.com

Fotó: slovensko.hnonline.com

Ha tetszettek a tudósítások a hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek