Čaputová: Szlovákia szenved a korrupciótól, és én nem fogok szemet hunyni

Szlovákia egyik nagy problémája a korrupció, a gyenge jogérvényesítés, a pénzügyi és a bűnözői körök összefonódása a politikai szereplőkkel. Zuzana Čaputová, Szlovákia új köztársasági elnöke mindenki államfője akar lenni, konstruktív párbeszédet szeretne a kormánnyal, és aktívan részt akar venni a belpolitikában.

Három fő pillért említett az új államfő. Igazságszolgáltatás mindenkinek, méltó életkörülmények az időseknek, és a környezetvédelem. Az elnök nem rendelkezik végrehajtói jogkörökkel, feladatai inkább reprezentatívnak nevezhetők. Čaputová így a kormánnyal és a civil szektorral is intenzív párbeszédre készül, és keresni fogja a lehetőségeket a rendszerszintű változtatásokra. “Az egész politikából hiányzik például a környezeti problémák megoldására való törekvés. Nagyobb teret akarok adni a klímaváltozásból eredő problémák megoldásának. Az idősek esetében a gondozói ellátás javulását szeretném elérni. Az igazságszolgáltatásban az egyik legfontosabb változás, a főügyészválasztás módjának megváltoztatása, továbbá az ügyészség működésének transzparensebbé tétele. Ugyanilyen fontos a belügyminisztérium belső ellenőrzésének függetlensége és a bíróságok működése.”

Míg Kiskát a maffiaállammal kapcsolatos kijelentései miatt bírálták, Čaputová nem élne ezzel a megfogalmazással. Az államfő hiszi, hogy fokozatosan visszaadható az emberek igazságszolgáltatásba vetett hite. “Soha nem fogok alkalmatlan, felkészületlen, kifogásolható személyeket kinevezni, ezt ígértem, és ez így is lesz. Úgy döntöttem, kilépek a Progresszív Szlovákiából, a tevékenységem szempontjából jobb lesz így. Csak a saját értékrendemtől, a számomra fontos témáktól akarok függeni, ezzel sikerült megszereznem az emberek bizalmát is.”

Čaputová nem akar a későbbiekben sem személyeskedésekbe keveredni. “Néhány politikussal, akik történelmi tényeket tagadnak, vagy nem ismerik el, hogy az általános emberi jogok mindenkit megilletnek, nos, velük nem látok lehetőséget az együttműködésre. Ugyanakkor az ignorálásuk nem működik. Értem az emberek frusztráltságát és az okokat is. Gondoljunk csak például a régiók közötti óriási gazdasági különbségekre. A megoldásokban viszont nem értünk egyet. Államfőként pozitív látásmódot akarok felkínálni a szélsőségeseknek is, hogy hogyan javítsunk a dolgokon. Csak így akadályozható meg, hogy egyre több ember szavazzon az extrém megoldásokra.” – nyilvánította ki véleményét a szélsőségesekkel kapcsolatban.

Szlovákia feladata, hogy aktív részese legyen és társfelelősséget vállaljon az unióért. Oroszország pedig megkerülhetetlen világpolitikai tényező. “Mindamellett teljes mértékben egyetértek az Oroszországgal szembeni szankciókkal. Olyan dolgokról azonban tárgyalhatunk, amelyek közvetlenül az orosz állampolgárokat érintik, hiszen nem az embereknek kell megfizetniük azokért a hibákért, amiket a vezetőik követnek el.” Az EU-tagság minden előnye, amit most az állampolgárok élvezhetnek, az integráció eredménye. Szlovákia pedig a legjobban integrálódott ország a régióban. “A szorosabb együttműködés híve vagyok a biztonságpolitika, a határok védelme, a migráció kérdésének megoldása vagy a gazdasági bűnözés felderítése terén is.”

Forrás: bumm.sk, tasr

Nyitókép: Euronews


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek