A dobogó legtetejére állt a magyar párbajtőrcsapat Buenos Airesben.
Pannon Fórum
Saját és idegen tollú vélemények, határon innenről és határon túlról, minden olyan agynak és szemnek, amelynek fontos a közbeszéd alakítása.
Tapasztó Ernő: Arad komoly színházi hagyománnyal rendelkezik
Az Aradi Kamaraszínház igazgatójával magyarországi vendégjátékuk alkalmával beszélgettünk.
Idén is megünnepelte a Szabadság napját Alsórákos – Erdélyben jártunk
Erdély Szabadság napja. Ezzel az ünneppel a múlt üzen a mának, és a ma üzen a holnapnak. Ez egy nemzedékről-nemzedékre megmaradt, gyönyörűséges ünnep
Czajlik József kassai direktor: „Nekünk nagyon sok belső forrás kell”
A Kassai Thália Színház volt az idei Határtalan Napok vendége májusban Miskolcon, a társulat három előadással érkezett. A teátrum igazgatója, Czajlik József volt beszélgetőtársunk.
Sin Edina: „A beregszászi színház 30 éves idén”
A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház igazgatónőjével a Tóték című vendégjáték kapcsán beszélgettünk a Miskolci Nemzeti Színházban. Vona Ildikó/ PannonHírnök: Hogy van a
Schiffer András elfelejtené a baloldali értelmiséget
Mi lenne, ha előbb a „balliberális értelmiséget felejtenénk el végre? Azokat, akik harminc x éve „tudják, ,merik, teszik”. Azokat, akik tizenkét éve tartják túszul az ellenzéki politikát.
Gyurcsány Ferenc a hatalom hatása az emberre
A hatalom hajlít. Van aki ellenáll, van aki nem, van aki eltörik. Gondolatok az ember és a hatalom viszonyáról, a hatalom emberre gyakorolt hatásáról.
Bencsik János: “A Polgári Válasz önállóan indul 2022-ben”
Lapszemle: La Nueva Razón spanyol portál. Az interjú során a képviselő élesen kritizálta a Fideszt, szemére vetve , hogy már nem képviseli a polgári értékeket.
Tucker Carlson: az Egyesült Államok nem szabadabb Magyarországnál
A Fox News amerikai konzervatív televízió műsorvezetője szerint az Egyesült Államok nagyszerű ország, de hazudik, aki azt mondja, hogy szabadabb Magyarországnál
Lendvai Ildikó: Van itt valami kis félreértés
Fölröppent a hír, hogy a Fidesz vagy Kövért, vagy Trócsányit akarja köztársasági elnöknek. Szoros a verseny. Jogilag még lehetne az elnökválasztással várni