Célegyenesbe fordult a tram-train

Kevesebb, mint két hét múlva indul az ország első tram-train szerelvénye Szegedről Hódmezővásárhelyre, valamint onnan vissza. Mára célegyenesbe fordult a projekt, ugyanis megvan a kötelező 50.000 kilométeres táv

Ez azt jelenti, hogy hiba nélkül teljesítették a vasút-villamosok a rájuk és vezetőikre kimért tesztet. Tehát hamarosan utasokkal együtt közlekednek majd a két város között. Ahogy azt korábban megírtuk, november 29-én startolnak az első járatok, és 2022 áprilisáig ingyenesen utazhatunk rajtuk.

A haladásról és a teljesített 50. 000 kilométeres távolságról Lázár János tett közzé bejegyzést közösségi oldalán, szerda délelőtt. Melyben a következőt írja:

MEGVAN AZ 50.000 km! Hibamentesen teljesítették a tram-trainek a tartampróbát. Minden akadály elhárult ahhoz, hogy 12 nap múlva elrajtoljon Magyarország első vasútvillamosa. Visszaszámolásra fel!😄
Természetesen, amint lesz újabb információnk, azt eljuttatjuk olvasóinkhoz. Lehetőség szerint pedig mi is felszállunk majd a szerelvények egyikére.
Farkas Cs. Tekla

Hasonló cikkek