Célegyenesben a borsi Rákóczi-kastély felújítása

A Bodrog folyó lábánál elterülő településen 2018 óta tart a Rákóczi-kastély felújítása. Az építkezési munkák a magyar és kisebb részben a szlovák kormány támogatásából lényegében elkészültek, már a kastély környékének, illetve a kastély turisztikai attrakcióinak a kivitelezése, fejlesztése is célegyenesben van.

A lakosok szkeptikus véleménye szerencsére nem igazolódott be, s a kastély kívülről és belülről már új köntösben pompázik, a komplexumot körbeölelő ledózerolt területen pedig már a frissen vetett fű nő. Az újonnan kialakított várárok már megtelt vízzel, a főbejáratról a belső udvarba lépve pedig a méregzöld színű gyepszőnyeg, a frissen festett falak, a precízen lerakott térkövek és a gyönyörű, téglavörös színben pompázó cserepek együttese köszönti az ide látogatókat. Közel 3 milliárd forintnak megfelelő magyarországi támogatásból valósult meg a felújítás.

A legtöbb probléma a célegyenesben adódott. Bontani semmiképp sem szeretnénk, de szerencsére olyan apró akadályokról beszélünk, melyek kisebb beavatkozásokkal könnyedén orvosolhatóak. Az elkövetkező időszakban az lesz a feladatunk, hogy ezt a felújított komplexumot úgy működtessük, hogy minél többen megnézzék és megismerjék.ˮ – mondta a Teleki László Alapítvány igazgatója, Diószegi László.

A kastély szinte teljesen megújult, már csak a belső terekben kialakított kiállítások installálása van hátra

Próbálunk nyílt napokat szervezni a turisztikai ügynökségeknek és a kulturális szervezeteknek. Az igazat megvallva ezen a téren még egy picit le vagyunk maradvaˮ – tette hozzá Diószegi László.

Mint kiderült, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásának köszönhetően egy Interreg-pályázat keretében a komplexum tágabb környezetének, egész pontosan a vár és a Bodrog folyó partja közötti szakaszának a helyreállítása is megvalósulhat. „A Nyaralóhajó programban egy kikötő is felépül a folyó partján, hogy egészen idáig feljöhessenek a folyó vizén a nyaralóhajók. A költségvetés egy kisebb nyaralóhajó megvásárlását is tartalmazza, melynek segítségével Borsi és Sárospatak között kisebb hajótúrákat tudunk majd üzemeltetni. Ezen felül meg kell említeni a Kassa megyétől elnyert támogatást is, melyet egy kajak-kenus és kerékpáros táborozóközpont kialakítására használunk fel a Bodrog partján. Utóbbira 100 ezer eurót kaptunk.“

Kövessen minket: Facebook

Külhon | Pannon Hírnök

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek