Veszélyben a nemzeti identitás intézménye Európában, de Közép-Európában még ez az uralkodó egy belga tudós szerint.
Jelenleg Európában két formája létezik a patriotizmusnak, a klasszikus, a nemzetállamhoz kötődő patriotizmus és az univerzalista patriotizmus, ami nem egy utópiához vezet, hanem a teljes katasztrófához. Fokozatosan egy társadalmilag megosztott világot teremt, egy olyan világot, amelyet egyre inkább technokrata, nemzetközi intézmények irányítanak, és amelyben a multikulturalizmus dominál, annak minden problémájával – vallja David Engels belga történész, aki nemrégiben hazánkban járt.
A hagyományos értelemben vett európaiságot mára a közép-európai országok képviselik – vallja saját tapasztalati alapján David Engels. A belga történész néhány éve Lengyelországot választotta lakhelyéül, miután hazájában nem érezte jól magát, de változatlanul tanít nyugat-európai egyetemeken is, és rendszeresen publikál, osztja meg kultúráról, társadalomról alkotott véleményét. Decemberben például a Mathias Corvinus Collégium és a Danube Institute konferenciasorozat vendége volt.
A patriotizmus két formája Európában
Jelenleg Európában két formája létezik a patriotizmusnak. Egyrészt a klasszikus, a nemzetállamhoz kötődő patriotizmus, ami a XIX. században alakult ki, de máig él és nagyon lényeges a kelet- és közép-európai államokban, mostanra viszont már kevésbé népszerű Nyugat-Európában. Másrészt elterjedt egy másik szélsőséges értelmezés, az univerzalista patriotizmus. Ez egy olyan formája a patriotizmusnak, ami csak az emberiséget, az univerzális értékeket tartja szem előtt – mondta David Engels Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Hozzátette, a legnagyobb gond pedig az, hogy az univerzalista patriotizmus nem egy utópiához vezet, hanem a teljes katasztrófához. Fokozatosan egy társadalmilag megosztott világot teremt, egy olyan világot, amelyet egyre inkább technokrata, nemzetközi intézmények irányítanak, és amelyben a multikulturalizmus dominál, annak minden problémájával.
A történész úgy véli a jelenlegi helyzetben egy arany középútra lenne szükség, egy emberiségre épülő patriotizmus és a nemzeti patriotizmus közötti középútra. Ezt a középutat nyugati patriotizmusnak, heszperializmusnak nevezik – mondta. Ez a kulturális patriotizmus egy formája, egyfajta büszkeséget jelent a nemzethez és az emberiséghez tartozásra, és emellett büszkeség arra is, hogy részei vagyunk a nyugati, vagyis európai civilizációnak. Hozzátette, saját tapasztalatai azt mutatják, hogy a kelet- és közép-európai országokban a nemzeti patriotizmus egyáltalán nem pusztán nacionalizmus jelent. Az itt élő emberek tisztában vannak, hogy Magyarország, Lengyelország vagy más kelet-közép-európai országok részei a nyugati civilizációnak, a zsidó-keresztény nyugati civilizációnak, valamint örömmel a részei, büszkék rá, és meg akarják védeni azt.
Nem sokan vannak jelenleg Nyugat-Európában, akik megvédenék a nyugati civilizációt. Persze egyre nagyobb számban vannak populista, konzervatív pártok, amelyek kezdik megérteni, hogy kizárólag a nemzetállamhoz való visszatérés nem megoldás, hanem szükség van az európai együttműködés konzervatív formájára. De még mindig nincsenek sokan ezek a pártok – mondta.
„Éppen ezért nézem olyan örömmel, ahogy a kelet-közép-európai államok együttműködnek a visegrádi együttműködésen belül, de egyéb keretekben is, és megpróbálják kialakítani az európai konzervatív államok hálózatát annak érdekében, hogy megmutassák, lehetséges patriótának lenni, büszkének lenni egyszerre a saját nemzetállamra és a nyugatiságra, és ezzel együtt európai szinten közösen is fellépni az univerzalista hegemóniával szemben” – tette hozzá.
Robert Schumann eszméi már nem jelentenek vonatkoztatási pontot
Ha próbálunk gyökereket találni az európai patriotizmushoz, akkor Robert Schumanhoz és az ő eszméihez kell visszanyúlnunk. „Robert Schumann az egyik kulcsfontosságú személye ennek a megközelítésnek. Ő írta azt, hogy az európai demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Ez egy nagyon lényeges felvetés. A gond csak az, hogy ma a tagadás kultúrájában élünk, amelyben az utalás az európai gondolatnak erre a hagyományos lényegi mozzanatára már nem jelent vonatkoztatási pontot sokak számára, akikkel Nyugat-Európában vitázunk” – mondta.
Nyugat-Európában gyakorlatilag a politikai és történelmi figyelem leszűkült egy vagy két évtizedre, így többé nem is opció, hogy Schumannt idézzék, aki ma már nem ébreszt semmilyen politikai szimpátiát a térségben.
A legtöbb mű, gondolat, amit Schumann vagy bármely más nyugati filozófus az 1950-es évek előtt leírt, a fiatal baloldali-zöld ideológusok szemében egyszerűen fasizmusnak minősül. Így aztán majdhogynem lehetetlen ezekkel az emberekkel olyan dolgokról beszélni, mint az értékek – hangsúlyozta.
Cenzúráznák a történelmet
Az elmúlt év a szobordöntésekről, szobormeggyalázásokról, a múlt szimbólumainak eltávolításáról szólt, vagyis a kulturális marxizmus egy formájáról. Ezeket az eszméket valló szervezetek a múlt ellenőrzésére törekszenek, arra, hogy kitöröljék mindazok emlékének a nyomát is, akik nem illenek bele az általuk követett napirendbe.
Az 1950-es 60-as években ilyesmit még nehéz lett volna elképzelni, akkoriban még rendelkeztek az emberek elegendő kulturális képzettséggel, és világos lett volna a számukra, hogy milyen abszurd is lenne a legtöbb európai filozófust a rasszizmus és nacionalizmus szószólójának nevezni.
Ma sajnos, elnézve az oktatási rendszerek katasztrofális állapotát Nyugat-Európában, senki nem maradt, aki ismerné azokat a szerzőket és gondolatokat, és megvédené őket. A legtöbb fiatalnak egyszerűen fogalma sincs saját kultúrájának a történetéről, múltjáról, így nem is képes megvédeni azt. Pusztán elhiszik, amit a televízióban mondanak és sajnálatos módon a baloldali és zöld hangok sikeresen találnak utat hozzájuk – zárta gondolatait a történész.
