Csak úgy repkedtek az eurótízezrek a zsolnai bíróknak és ügyészeknek, akikre lecsapott a NAKA!

A Plevel fedőnevű rendőrségi akció során több volt vagy jelenlegi bírót is őrizetbe vettek. A letartóztatásuk hátterében egy helyi befolyásos vállalkozó, František Tóth elleni korrupciós nyomozás áll.

A rendőrség többek között Eva Kyselovát, a Zsolnai Kerületi Bíróság elnökét, Daniel Bérešt, a Zsolna Járásbíróság bíráját, valamint Pavol Polka nyugdíjazott bírót vette őrizetbe.

A Nagy Feriként ismert František Tóth tavaly nyáron történt letartóztatásától kezdődően fejlődött idáig a helyzet. A NAKA akkor megvesztegetés, kenőpénz elfogadása és pénzmosás ügyében gyanúsította meg, és 2015-től 2019-ig legalább 8 olyan esetet dokumentáltak, melynél a bíróság valamely határozatát, ítéletét befolyásolták.

A nyomozás szerint 10 ezer eurót küldtek egy akkor még nem azonosított zsolnai kerületi bírónak azért, hogy egy elítélt feltételesen szabadlábra kerülhessen. További 10 ezer járt egy másik, vizsgálati fogságban lévő személynek szabadon bocsájtásáért. 22 ezer eurót fizethettek azért, hogy egy járásbírósági, azaz első fokú ítéletet a fellebbviteli eljárás során megszüntessenek, és a vádlottat felmentsék. Egy másik esetben erre 7 ezer euró is elegendőnek bizonyult.

A legmagasabb dokumentált eset során egyenesen 30 ezer eurót fizettek azért, hogy egy NAKA-nyomozás során megvádolt személyt szabadon engedjenek a vizsgálati fogságból, majd a bíróság felmentse őt. De olyan esetben is történt befolyásolás, amikor egy vádlottnak akartak minél magasabb büntetést kiszabatni. Tóth a rendőrség szerint minimálisan 64 ezer eurót keresett azzal, hogy közvetített a bírók és az ügyeket befolyásolni kívánó személyek között.

Az ellene felhozott vádakat akkor egy konkrét koronatanú vallomásával, lehallgatásokkal és írásos dokumentumokkal támasztották alá. Tóth mindent tagadott. Az ügyész vizsgálati fogságra vonatkozó határozatából kiderül, hogy Tóthnak kiterjedt kapcsolatai voltak a zsolnai bíróságokon, és megalapozottan feltételezhető, hogy azokat fel is használta konkrét ügyek befolyásolására. Tóth spanyolországi ingatlannal rendelkezik, ami esélyt adhatna neki, hogy külföldre, a spanyolországi ismeretségein keresztül pedig Marokkóba szökjön – ezért indokolt a vizsgálati fogság. A rendőrség továbbá 260 ezer eurót foglalt le nála. Emiatt felmerül, hogy ez a pénz bűncselekményekből származik.

Fotó: Aktuality.sk, parameter.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek