Családbarát munkahelyet szeretne? Lehetséges!

Először rendezik meg a „Válts családbarát munkahelyre!” elnevezésű állásbörzét, ahol 23 cég kínál majd álláslehetőségeket,  a börzével párhuzamosan zajló konferencián pedig megosztják egymással tapasztalataikat a munkáltatók.

 

Egy EFOP pályázat jóvoltából 71 család és karrierpont nyílik az országban, ahol az atipikus, vagyis a rugalmas munkaidő-beosztással történő foglalkoztatás népszerűsítése a cél. Ez nagy segítséget jelent a kisgyermekes anyáknak, családoknak, nyugdíjas munkavállalóknak. A Női Erőforrás Család és KarrierPONT szervezésében november 7-én, szerdán 10 és 15 óra között kerül sor az állásbörzére a miskolci Tudomány és Technika Házában. Egyéni konzultációkkal segítik majd az érdeklődőket, akik 23 cég ajánlatai között válogathatnak és 7 előadást is meghallgathatnak a munkaerőpiaci lehetőségekről.

– A családbarát foglalkoztatás azt jelenti, hogy a munkáltatók mozduljanak el egy szemléletváltás felé, és 4-6 órában is alkalmazzanak kisgyermekes anyukákat, illetve home office-ban, azaz otthoni munkavégzéssel elvégzendő feladatokat kínáljanak. Olyan formában alkalmazzák őket, ami atipikus, vagyis eltér a hagyományostól, tehát csúsztatott, rugalmas munkarendben végezhetik el munkájukat. Borsod megyében most indult a kezdeményezés. 23 cég jelezte, hogy a szerdai állásbörzén, ezen az ingyenes fórumon részt kíván venni és bemutatni lehetőségeit, állást kínálni kisgyermekes anyukáknak, családoknak. Sőt, idős embereknek is a nyugdíjas foglalkoztatás keretében – mondta Polonkainé Valcsev Ivanov Éva HR tanácsadó.

Állásbörze beharangozó sajtótájékoztató: (b-j) Kozma Richárd,  Hiripi Edina szakmai vezető, Polonkainé Ivanov Éva (Fotó: Vona Ildikó/ PTV)

Jelen lesz a United Call Centers  is, amely 2017-ben megkapta „Az év családbarát munkahelye” címet. Kozma Richárd operatív vezető a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, 250 dolgozójuk van, 70 %-uk nő, sok köztük a kisgyermekes anyuka. Cégük amivel csak tudja, támogatja őket, rugalmas időbeosztásban dolgozhatnak, és még egy játszósarok is kialakításra került az irodában, ahol a dolgozók gyermekei felnőtt felügyelet mellett lehetnek.

– A szerdai rendezvényen kis-, közép-, nagy-, sőt multinacionális vállalat is részt vesz, akik érzékenyek a témára és nyitottak rá, hogy maguk is bevezessék ezt a foglalkoztatási formát. Az a munkavállaló, aki eljön erre a programra, készüljön fel! Ez egy olyan fórum, ahol megmutathatja magát. Tehát normális ruhában érkezzen, hozzon magával önéletrajzot, mert a cégek élő pozíciókat fognak kínálni. Van 6-8 hét átfutási ideje a kiválasztási folyamatnak, amíg a cégek feldolgozzák az állásbörzén kapott önéletrajzokat, behívják a jelölteket interjúra, de ha valakinek a szándékai komolyak akár már január elsejével munkába állhat.

Önéletrajz és motivációs levél írásában én fogok segíteni, kifejezetten személyre szabottan tanácsot adni,

például az ő önéletrajzában hol kell módosítani, kivenni, betenni valamit, ami az ő elhelyezkedési esélyeit növeli. Az önéletrajz célja, hogy behívjanak állásinterjúra. Ki kell tűnni a többiek közül, ezért olyan technikákat mondok el a jelölteknek, ami azt segíti, hogy 80 ember közül pont az övét vegyék elő. Amikor valaki elkezd pályázni, akkor 4 dologból áll össze a pályázati portfóliója: motivációs levélből, egy nagyon jól megírt önéletrajzból, a bizonyítványainak másolataiból és – ha van, akkor – egy referencia levélből, amit az előző munkahelyétől tud kérni. Ha az illető komolyan veszi a pályázást, szépen megírja az önéletrajzát, akkor sikeresen el fog tudni helyezkedni a munkaerőpiacon – zárta szavait Polonkainé Valcsev Ivanov Éva.


Állások Magyarországon: Jooble


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek