Csanádalberti önkormányzata fejlesztene

A Csongrád – Csanád megyei falu jelentős tervekkel néz a jövő elé, ugyanis az önkormányzat felújítaná a szolgálati és közösségi házat is szeretne. Ehhez keres pályázati lehetőséget

A szolgálati lakások fejlesztésére nagy szükség van, habár még nincsenek olyan rossz állapotban. Ezek a lakások sokak számára nélkülözhetetlenek munkavállalás szempontjából is, ezért fontos, hogy karbantartsák az épületeket. Jóllehet a felújítások nem kis összegbe kerülnek, később energetikailag megtérülne a befektetés. Kicserélnék a nyílászárókat, hőszigetelnék a homlokzatot és napelemekkel látnák el a házakat. Ez a nyolc lakásra levetítve körülbelül 100 millió forintba kerülne.

Emellett a faluvezetés szeretne kialakítani egy kisebb közösségi házat is, hogy színvonalas programokat bonyolíthassanak le, mely összehozza a lakosokat és még inkább közösséggé kovácsolja őket.

Erre azért van szükség, mert a település művelődési háza túl nagy olyan esetekben, mikor kisebb rendezvényeket, összejöveteleket szerveznek. Az önkormányzat ezért vásárolná meg, újítaná fel és alakítaná át egy kis közösségi házzá a polgármesteri hivatallal szemben lévő egykori postát.

Csanádalberti vezetősége eddig is számos sikeres lépést tett a község fejlesztése érdekében. Most is bíznak abban, hogy terveik megvalósíthatók lesznek.

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek