Csengettyű hangján szól a Remény a gyermekklinikán

Szülői kezdeményezésre apró, de annál különlegesebb lépést tettek a Remény megtestesítése érdekében a szegedi gyermekklinika onkológiai osztályán.

Harang fogja jelezni, ha befejeződik egy kis beteg terápiája és végre hazatérhet a családjához. Már beszerezték a csengettyűt, és félig-felszerelt állapotában kipróbálhatta egy kisgyermek, aki éppen a beüzemelés napján hagyhatta el a klinikát. Az első hivatalos harangozás még néhány hetet várat magára, de a következő páciens terápiája is a végéhez közeledik. A fiatal már nagyon várja, hogy meghúzhassa a harangot, jelezve ezzel bátorságát, s hogy új esélyt, reményt kapott a teljes életre.

De hogyan is jutottak el idáig az intézményben?

Az ötlet a Dél-Alföldi Haematológiai És Onkológiai Gyermekbetegekért Alapítvány és a Velünk vagy Bogi Csoport képviselőitől ered.  Összefogásuknak köszönhetően függesztették ki a harangot a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekklinikájának Onkohematológiai Osztályán.

A klinikán nap mint nap azért dolgoznak, hogy a lehető legjobb ellátást és orvosi kezelést nyújthassák a betegeknek, és a lehető legnagyobb eséllyel gyógyulhassanak meg. Ám egy betegség, kórházi kezelés megtépázza a lelket is, ezért nagyon fontos odafigyelni a lelki, mentális egészségre.

Gyerekek esetében ez hatványozottan így van. Kicsi hétköznapi szuperhősök ők, akiknek az élete már fiatal korukban nehézségeket tartogat. De ezeket a nehézségeket nem lehetetlen legyőzni, ám óriási lelki erő kell hozzá, mind a gyermek, mind a család, mind pedig az orvosok, ápolók részéről. A Remény Harangja többek között ezt az erőt hivatott jelképezni. Emellett összekovácsolja a közösséget, hiszen úgyszólván mindenki mindenkinek szurkol, hogy meggyógyuljon, a betegek is a legjobbakat kívánják egymásnak.

Ezentúl kis ünnepség keretében távoznak majd a fiatalok a klinikáról, ezzel is erősítve bennük a bizakodás erejét, lelkük és testük gyógyultságát, hihetetlen kitartását.

A nehéz helyzetben lévő ember a nehézség leküzdéséhez közösségre vágyik, és mi ezt a közösséget igyekszünk tudatosan megteremteni azoknak a gyerekeknek, szülőknek, akik itt vannak – mondta el Dr. Kovács Dénes, klinikai szakpszichológus a szeged365.hu – nak.

Azt is hozzátette, hogy a mai orvosi körülmények között a hozzájuk kerülő gyerekek több mint 80% – a túléli a betegséget, a szegedi intézményben például több, mint egy éve nem történt haláleset.

A Reménysugár – a Dél-Alföldi Haematológiai És Onkológiai Gyermekbetegekért Alapítvány közösségi oldaláról, örömteli mosolygós, fényképekből tudjuk, hogy egyébként a gyermekek születésnapját is megünneplik közösen. Ezek nagyon fontos események az osztályon.

Farkas Cs. Tekla

Kiemelt képünk illusztráció!

Hazai Tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

 

 


Hasonló cikkek