Csongrád-Csanád-i településeken tartják a Nemzeti Játékokat

Szentes és Szegvár lesz a helyszíne a Magyar Speciális Olimpia Szövetség által szervezett VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékoknak. Tizenhat sportágban mérkőznek meg a fogyatékos fiatalok, izgalmas versenyt várnak

Az eseményt augusztus 26 és 29. között rendezik meg és több száz sportolóra számítanak, annak köszönhetően is, hogy ez az előválogatója a 2023-as berlini Nyári Világjátékoknak. Nagy érdeklődés övezi a játékokat a településeken, hiszen nem mindennap adhatnak otthon ilyen rendezvénynek.

Fontos, hogy hogyan áll a közösség ezekhez a fogyatékkal élő fiatalokhoz. Úgy tapasztaltam, hogy itt szeretettel fogadják majd őket – mondta Lengyel Lajos, a Szövetség elnöke, nyilatkozatakor.

A Nemzeti Játékokat már hetedik alkalommal rendezik meg hazánkban. Ez idáig Miskolc, Székesfehérvár, Zánka, Kecskemét és Szombathely biztosított helyet a játékoknak, most Szegvár és Szentes is csatlakozott hozzájuk.A versenyeken közép, súlyos és halmozottan értelmi fogyatékos fiatal személyek fognak részt venni. Nagy előrelépés lehet ez számukra, mellyel természetesen minden ezen eseményeknek otthont adó település egyetért.

Azért is kiemelkedően fontos, mert a sport az a terület, ahol ezek a fiatalok igazán kiteljesedhetnek. Itt nem akadályokkal, hanem kiívásokkal néznek szembe, és minden edzésnek, versenynek megvan az eredménye, a maga gyümölcse. Különböző kategóriákban, saját képességeiknek megfelelően, mégis határozottan jól felállított versenykörülmények között kell, hogy szerepeljenek.

Ugyanakkor egy-egy ilyen esemény nem csak a fogyatékos emberek önbizalmát, hitét adhatja vissza, nem csak nekik segít célokat kitűzni, hanem a társadalmat is formálja. Ugyanis, habár manapság sokat hallani arról, hogy javult a fogyatékosok társadalmi helyzete, a valóság gyakran nem ezt tükrözi. Ráadásul az „értelmi fogyatékosság”, „intellektuális képességzavar” fogalmát gyakran még most is homály fedi, és az értelmileg sérült emberek egyéni, közösségi valamint társadalmi szintű elismerése még ma is csekély. Pedig az ő teljesítményük sem kisebb, mint másé. Annyi a különbség, hogy egy átlagos közegben kevesebb figyelem jut nekik.

Wladár Sándor olimpikon, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség nagykövete azt hangsúlyozta, hogy a szentesi Nemzeti Játékok a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségét is növelheti a sport terén.

Kötelességemnek érzem támogatni ezt a mozgalmat és segíteni a munkájukat. Olyan élményhez szeretnénk juttatni a fogyatékkal élő gyerekeket, fiatal felnőtteket, amiket én is megtapasztalhattam sportolóként – mondta el a delmagyar.hu-nak Wladár Sándor.

Farkas Cs. Tekla

Kiemelt képünk illusztráció!

Hazai Tükör | Pannon Hírnök

Facebook


Hasonló cikkek