Csongrád: rendelet a tollvásárlásról

A kistelepüléseken szép számmal jelennek még meg a tollfelvásárlók. Végigjárják az utcákat hangosbemondóikkal, sokszor nem kis bosszúságot okozva. Csongrádon végre megoldás született az ügyben

Ugyanis hivatalos rendeletet adtak közre, melyben szabályozzák a tollfelvásárlás menetét. Hogy a lakosok nyugalmát a legkevésbé zavarják  a liba-, kacsa-, és egyéb baromfitollakat felvásárló házalók. A településvezetés abban bízik, hogy a meghozott rendelet mérsékli a konfliktusokat. Mert azok akadtak bőven az elmúlt években…

Ahogy arról korábban beszámoltunk, már többször igyekeztek tenni a tollvásárlás rendzavaró módja ellen a csongrádiak, de eddig alig jártak sikerrel. Habár legalább egy tiltótábla kikerült a Csongrádra vezető út felé. Most viszont megszületett a rendelet is, ami immár jogi alapot ad a helyzetnek. Tehát tollfelvásárlás csak akkor bonyolítható le a városban, ha a felvásárlók és eladók betartják a szabályokat.

A delmagyar.hu a következőt tudta meg az említett szabályokról:

[…] Ezentúl a nem élelmiszerrel kereskedő, hangos reklámmal vagy szignálással közlekedő mozgóboltnak naponta 15 ezer forintot kell fizetnie, ha ilyen tevékenységet akar folytatni a városban. Ezen felül időkorlát is lesz a „hangoskodásra”: alkalmanként csak három napig lehet majd üzemeltetni a szabadtéri mobil hangosító berendezést a város területén. Ezt az üzemeletetést a megkezdés előtt legalább öt nappal kérelmezniük kell az árusoknak, a kérelemnek tartalmaznia kell a működtetés időszakát és útvonalát is. Az sem mindegy, mikor szól majd a hangszóró […]

Az intézkedésekkel a lakosok mindennapjait szeretnék kevésbé stresszessé tenni. Hiszen például a kisgyermekes családokat sokszor zavarja a tollfelvásárló kocsi, ugyanis az gyakran éppen a gyermekek alvási idejében közlekedik.

Farkas Cs. Tekla

Kiemelt kép: Laczkó Zsolt


Hasonló cikkek