Csúcsot döntött a BUX és az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 685,88 pontos, 1,47 százalékos emelkedéssel új történelmi csúcson, 47 422,77 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest, az OTP záró értéke rekordot döntött 16 025 forinton, napközben pedig a bankpapír árfolyama a 16 050 forintot is elérte, ami új történelmi maximumot jelent.

A Equilor Befektetési Zrt. elemzője sikeresnek nevezte a csütörtöki kereskedést a BUX rekordja miatt, amely ráadásul jelentős forgalommal párosult. Török Lajos hozzátette, hogy a BÉT a nyugati részvénypiacokhoz képest is jól teljesített. Várakozása szerint az OTP jelentős erősödés előtt állhat, amit a céláremelések is valószínűsítenek.

A Mol 14 forinttal, 0,59 százalékkal 2394 forintra erősödött, 3,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 305 forinttal, 1,94 százalékkal 16 025 forintra nőtt, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 406 forintra emelkedett, forgalma 126,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,26 százalékkal 8155 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3741,61 ponton zárt csütörtökön, ez 5,88 pontos, 0,16 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek