Csütörtökön új Európa születhet Budapesten

Közös európai fellépésről tárgyal a PiS, a Liga és a Fidesz Budapesten.

Az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel közös találkozó a koronavírus-járvány utáni Európa építését szolgálja – válaszolta Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője az MTI kérdésére a nemzetközi sajtónak kedden adott online interjúban, amely megelőzte csütörtökön esedékes budapesti útját. Kijelentette, hogy a budapesti találkozó témája a járvány utáni Európai Unió újraindítása lesz. „A Covid-19 után Európa is más lesz, lehetőség nyílik egy új európai identitás újragondolására” – mondta Salvini.

Megjegyezte, hogy a Liga, a Fidesz és a Jog és Igazságosság párt közös európai értékeket vallanak, amely a munkát, a jólétet, a biztonságot, a családokat, az Európát megalapító keresztény értékeket helyezi középpontba. „Közös chartát mutatunk be a közös értékek, célok meghatározásával” – közölte Matteo Salvini. Köszönetet mondott Orbán Viktornak és Mateusz Morawieckinek azért, hogy miniszterelnökként fogadják őt, aki személyesen jelenleg nem tölt be kormánypozíciót. Hozzátette, hogy a Liga a legnagyobb olasz párt, amely a következő választásokon kormányzásra készül.

Nem lesz közös pártcsoport?

Matteo Salvini – a tőle megszokott iróniával – hozzátette: nem lesz rövid út, mivel közvetlen járatok hiányában hét órát kell utaznia Rómából Budapestig. Megjegyezte, hogy a Liga, a Fidesz és a Jog és Igazságosság párt közös európai értékeket vallanak: „Nem jön létre közös pártcsoport. (…) Budapesten a jövőbeli Európa elképzeléséről egyeztetünk, munkáról, jólétről, biztonságról, identitásról, családról, oktatásról védelemről, migrációról, külpolitikáról, egészségügyi együttműködésről, a polgárok valós életével foglalkozunk”.  „Közös chartát mutatunk be a közös értékek, célok meghatározásával” – közölte Matteo Salvini az MTI közös nyilatkozatról feltett kérdésére.

Példaként említette a magyar családügyi politikát a születések újraindítására Európában.

Salvini szerint felül kell vizsgálni „egyes európai szerződéseket, amelyek megakadályozzák az európai növekedést”. Hangoztatta, hogy Európának bizonyos kérdésekben többet kell tennie, és „bürokrata akadékoskodás” helyett szabadságot kell adnia a nemzetállamoknak olyan kérdésekben, mint a választási vagy igazságügyi reform, a családpolitika. „Hol van Európa, amikor a járványhelyzetben aggodalmat kelt a migránsok érkezése?” – kérdezte az olasz jobboldali kormánypárt vezetője, hozzátéve, hogy az EU a koronavírus elleni oltási folyamatot sem megfelelően felügyelte, és ezért azokat, akik hibáztak, felelősségre kell vonni.

Azt mondta, hogy az Orbán Viktorral és Mateusz Morawieckivel tartandó egyeztetés az első állomása az európai fővárosokban tervezett körútjának, mely során többek között Portugáliában, Franciaországban, Hollandiában, Ausztriában, Németországban is egyeztetni akar ugyanezekről a témákról. Hozzátette, nem szerepel napirenden a Liga csatlakozása az Európai Néppárthoz: az EPP-be való belépés kizárólag a sajtót érdekli, miközben sem a Liga, sem hatvanmillió olasz nem tartja elsőrendűnek ezt a kérdést – mondta Salvini.

Kijelentette: az az álma, hogy az Identitás és Demokrácia és az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládja egyesüljön, mivel így a második legnagyobb frakciót képviselnék, ami „ismét naggyá tenné Európát, amely visszatérne eredeti értékeihez”. Matteo Salvini megjegyezte, „más politikai kísérlettel” nem próbálkozik. A jobboldali Liga jelenleg a 2019-ben alakult Identitás és Demokrácia európai pártcsalád tagja.

Egyesülhet két patrióta-keresztény EP-frakció?

A Jog és Igazságosság (PiS) a 2009-ben született Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoporthoz tartozik, melynek tagja az Olasz Testvérek (FdI) is. Az ECR elnöki posztjára tavaly szeptemberben az FdI vezetőjét, Giorgia Melonit választották meg, akinek pártja tagja a Matteo Salvini vezette olasz jobbközép koalíciónak. Hozzátette, nem szerepel napirenden a Liga csatlakozása az Európai Néppárthoz (EPP). Kijelentette, ha az Identitás és Demokrácia és az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládja egyesülne, a második legnagyobb frakció lenne, és „ismét naggyá tenné Európát”.

Előzőleg a HVG.hu kérdésére Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke megerősítette: két nap múlva az olasz pártvezetővel és a lengyel kormányfővel találkozik a magyar miniszterelnök, hogy a Fidesz, a Liga és a PiS közös európai együttműködéséről tárgyaljanak.

Világ tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek