Cvikovát felfüggesztették, Maruniakovát nem

Felfüggesztette a Bírói Tanács Denisa Cviková bírót. Lenka Praženková, a tanács elnöke elmondta, a féléves felfüggesztés azonnal hatályba lép, és 1 évre meghosszabbítható. A másik bíró, Zuzana Maruniaková ügyében a Bírói Tanács nem fogadta el Gál Gábor igazságügyi miniszter (Híd) javaslatát, mivel Maruniaková szülési szabadságon van.

Cviková nevét a Marián Kočnerrel folytatott kommunikációban emlegetik, Kočnert a Markíza-váltók meghamisításával és Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának megrendelésével vádolják. A bírónő azzal védekezett a bizottság előtt, hogy nem tehet arról, amit mások írnak róla. Berthotyová azonban rámutatott, hogy a kommunikáció olyan eseményekről szól, amelyek valóban megtörténtek.

A Threema-üzenetek szerint Cviková segített Maruniakovának egy olyan határozat kidolgozásában, amely Kočnernek kedvezett a 8 millió euró értékű a Markiza-váltókkal kapcsolatos perben. Cviková azt mondta, hogy a kollégáknak segíteni bevett gyakorlat, Berthotyová azonban megkérdőjelezte ezt a védekezést.

Berthotyová hozzátette, veszélyes lehet az új jogszabály, amely ilyen javaslatok előterjesztésére jogisítja fel a minisztert. Figyelmeztetett, hogy a szlovák igazságszolgáltatás nem tévedhet arra az útra, amelyen a lengyel vagy a magyar halad. „Úgy véljük, hogy ez az intézmény objektív.” – mondta Zuzana Drobová, az igazságügyi minisztérium szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy a miniszter által elkövetett esetleges visszaélés esetén is a Bírói Tanács hozza meg a végső döntést.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek