David Fincher új filmje októberben érkezik a Netflixre

David Fincher a 2014-es Holtodiglan után ismét filmet forgatott, ezúttal a híres, Orson Welles által rendezett Aranypolgár című klasszikus film létrejöttének nehézségeiről, mely a forgatókönyvíró szemszögéből tárgyalja majd az eseményeket.

A Mank című film hivatalos megjelenési dátumról eddig nem lehetett semmit tudni, de a producer egy interjúban elmondta, hogy októberben lesz a premierje a legnagyobb streaming szolgáltatón, a Netflixen. Arról nincs hír, hogy a Mank bekerül-e a mozikba korlátozott ideig, csak úgy, mint Az ír.

Fincher az utóbbi években kizárólag tévés produkciókon dolgozott, mint például a Midhunter – Mit rejt a gyilkos agya vagy a Love, Death & Robots sorozatokon, melyeket ugyanúgy a Netflixen lehet megtekinteni.

Új filmjében olyan színészeket lehet majd látni, mint Gary Oldman és Tom Burke, érdekessége, hogy a Mank fekete-fehér lesz, és a producer szerint nem csak úgy néz ki, mint 1930-as alkotás, hanem annak is érződik.

Forrás: screenrant.com


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek