Decembertől büntethetik a rollerezőket

A vártnál enyhébb, rollerezőkre vonatkozó szabályozást dolgozott ki a belügyminisztérium. Az elkészült törvénymódosítás sokaknak okozott csalódást, a minisztérium ugyanis nem tiltja le őket a járdáról, csupán előírja, hogy lassabban haladjanak.

Sokan azt követelték, hogy tiltsák le őket a járdákról, mivel az elektromos rollerek egyre nagyobb kockázatot jelentenek a gyalogosokra nézve.

A kerékpározók szintjére kerülnek – a kerekezők is közlekedhetnek járdán, ám nem gyorsabban, mint az emberi séta tempója. „A rollerekkel való ütközések közlekedési balesetnek fognak számítani. Aki rolleren megszegi az előírásokat, az maximum 50 eurós helyszíni bírságra számíthat. Lakott területen vagy kerékpárúton pedig 0,5 ezrelék véralkoholszintig rollerezhetnek. ” – közölte a belügyminisztérium.

Ahogy a rollerek eladása éves szinten megsokszorozódott, úgy bővült azok csoportja is, akik panaszkodtak rájuk. A jelenleg hatályos jogszabályok ugyanis egyáltalán nem ismerik az elektromos roller fogalmát, így aki ezzel közlekedik, az gyakorlatilag gyalogosnak számít. Pedig egy-egy ilyen járművel a 20–25 km/órás sebességet is könnyedén elérhetik, ami összeütközve egy gyalogossal már akár komoly sérüléseket is okozhat.

A népszerű közlekedési eszköznek egy ismert áldozata már van. Párizsban vesztette életét egy elektromos rollerrel közlekedő 25 éves férfi, amikor nem adott elsőbbséget egy teherautónak, s kihajtott elé.

Forrás: ujszo.com

Fotó: Matej Kalina/Plus jeden deň


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek