Dékány Dávid – költő

Dékány Dávid is a fiatalok táborát erősíti, hasonlóan a korábban már bemutatott Simon Mártonhoz és Závada Péterhez. Ő is Libris/Jelenkoros megjelenésű költő, aki szintén több sikert is elért már az életben.

1988-ban született Szegeden, ott járt középiskolába is 2003 és 2008 között.

2010 óta publikál nevesebb irodalmi folyóiratokban mint például az Alföld, az Élet és Irodalom vagy a Jelenkor.

Két verseskötete jelent meg eddig, az első Darwin Motel címmel 2015-ben, a második pedig a Dolgok C-hez, mely 2019-ben látott napvilágot.

Díjai, elismerései:

  • Dunajcsik Mátyás Lehetőség (2015, ezt elsőként ő kapta meg),
  • Zelk Zoltán-díj (2015),
  • Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2017).

Hasonló cikkek