Dél-Szlovákia dalra fakadt

Komáromi Városi Művelődési Központ november 10-én magas színvonalú zenei rendezvénynek adott otthont.

Nyitra Megye Önkormányzata, a Komáromi Regionális Művelődési Központ és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága közösen szervezte meg  szombat este az Énekelj Szlovákia 2018 – Dél-Szlovákia énekkarainak koncertjét.

Elsőként a Városi Művelődési központ és a Jókai Mór Alapiskola Kicsinyek Kórusát, valamint  Gyermekkara volt hallható. Őket a VMK és a Jókai Mór Alapiskola vegyeskara, a GAUDIUM követte.  Esti előadásuk folyamán hozzájuk kapcsolódott még a Selye János Gimnázium énekkara és hangszeres kamaraegyüttese.

Utánuk a Selye János Egyetem CANTUS IUVENTUS Női Kara lépett színpadra.

CONCORDIA vegyeskar közel négy évtizede alakult, az össz-szlovákiai kóruséneklésben is jelentős helyet foglalnak el. Élvonalbeli tevékenységüknek köszönhetően számos külföldi szereplést tudhatnak maguk mögött.

A SCHOLA MARIANA a magas színvonalú előadásuk mellett figyelmet érdemel külső megjelenésük, a fehér-kék öltözet.  A fellépő énekkarok sorát a Szlovákiai Magyar Pedagógusok kórusa zárta.

A kitüntetések átadása alatt a Komáromi Kamarazenekar lépett színre. A kitüntetések felemelő pillanatait aláfestő zenével színesítették. Az ünnepi ceremóniát követően csendült fel a kamarazenekar és az összkar közös előadása, mely katartikus élményt jelentett a publikum számára.  Ludovít Rajter, Szíjjártó Jenő és Dobi Géza egy-egy művét adták elő, mely mind a szülőföld jegyeit hordozta magán.

Forrás: körkép.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek