Demin Viktor: Még nagyobb felelősséget vállalunk a Komáromi Kajak-Kenu Klub tagjaiért

Broczky Lászlót a volt válogatott kajakos, Demin Viktor váltott a Komáromi Kaja-Kenu Klub élén. Az új vezető számos elképzeléssel rendelkezik, melyek lényege, hogy az eddigieknél is nagyobb felelősséget vállalnak tanítványaikért. A járvány ellenére a klub létszáma nem csökkent és egyelőre anyagi helyzetük is stabil.

Ugyan 2017-ben befejeztem az élsportot, de azóta is aktívan részt vettem a klub életében, szinte nem telt el úgy nap, hogy ne jöttem volna be a kajakházba. Ha az edzők kikérték a tanácsaimat, örömmel tettem eleget, mindig örömmel segítettem, illetve egy korábbi összklubi gyűlésen felvázoltam azokat a lehetőségeket, melyek fejlődést hozhatnak. Két hónappal ezelőtt az előző vezető, Broczky László vetette fel az ötletet, hogy váltsam őt a klub élén. Gondolom, hogy a hozzáállásom és a versenyzőként szerzett tapasztalatom meggyőzte a klub vezetőségi tagjait, hogy alkalmas vagyok a feladatra.

Milyen fejlesztési javaslatokkal álltál elő?

Négy alappillért fogalmaztam meg. Az első a »Sporttal az egészségért«. Együttműködést kötöttünk a komáromi kórházat működtető Agel csoporttal, így a klub tagjainak lehetőségük lesz arra, hogy évente egyszer komplex egészségügyi vizsgálaton essenek át.

A második a »Sporttal a megfelelő végzettségért«. A saját bőrömön tapasztaltam, milyen nehéz visszailleszkedni a hétköznapi életbe az élsport befejezése után. Egy szakadék keletkezik, aminek áthidalásában nagyon sokat tud segíteni a család és a barátok, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a sportolónak legyen egy »civil« foglalkozása is. Ha megnézzük a magyar kajak-kenusokat vagy a vízilabdázókat, több ügyvédet és orvost találunk közöttük. Tehát nem lehetetlen, hogy az aktív sport mellett megfelelő végzettséget is szerezzünk, és akár a legjobb egyetemekre bejussunk. Ehhez azonban szükséges az oktatási intézmények flexibilitása. Az a terv, hogy az alapiskolától az egyetemig végigkísérjük a klub tagjainak tanulmányi életét.

Elengedhetetlen, hogy edzőinket folyamatosan képezzük, hiszen a gyorsan változó világhoz nekik is azonnal alkalmazkodniuk kell. Az edzési módszerek rengeteget változtak az elmúlt évtizedekben, de más lett a gyerekekkel és a szülőkkel való kommunikáció is. Az edzőknek akár házon belül, akár házon kívül, szeretnénk megfelelő képzési lehetőségeket kínálnak.

Változtatni kell a támogatókkal való kommunikáción is. Ők azok, akik biztos hátteret nyújtanak a stabil működésünkhöz, ezért elengedhetetlen, hogy folyamatosan tájékoztassuk és a lehető legtöbb felületen láthatóvá tegyük őket.

Jó lenne, ha a klubon belül megalakulna egy szülői és egy gyermek közösség is, akik mindenben elmondhatnák véleményüket. Fontosak a visszajelzéseik, hiszen csak így lehet fejlődni. A világ élvonalába tartozó klub vagyunk, ezért elengedhetetlen, hogy nemzetközi szintű szolgáltatásokat nyújtsunk tagjainknak. Már dolgozik nálunk egy gyógytornász, aki segít a gyermekek mozgásfejlesztésében. Hamarosan rövid oktató-videókkal jelentkezünk a közösségi felületeken.

Egy nagyon nehéz időszakban vállaltad el a klub vezetését. Mennyire viseli meg a mindennapi életeteket a járvány?

Az edzők és minden itt dolgozó dupla műszakot vállalt az elmúlt hónapokban azért, hogy zökkenőmentesen, az előírásoknak megfelelően valósulhassanak meg az edzések. Nálunk is csak hat fő edzhetett egyszerre, noha korosztályonként 15-20 gyermek jár hozzánk. Mivel a járvány még nem ért véget, a gazdasági hatásokról egyelőre nem tudok pontos képet festeni. Jelenleg a helyzetünk stabil, azonban mindenképpen költséghatékonyan kell működnünk a továbbiakban is. Mindez egy hálás feladat, ugyanakkor egy óriási kihívás is. A járványnak azonban van egy abszolút pozitív hozadéka: megmutatta, hogy ha összefogunk, akkor igazán hatékonyak tudunk lenni.

A létszámról még nem esett szó. A járvány miatt tapasztaltatok visszaesést?

1988 óta minden olimpián ott vagyunk, több olimpikonunk, EB- és VB-győztesünk van, ami óriási vonzerővel bír, ezek a sportolók egyértelműen példaképek a fiatalok számára. Egyáltalán nem esett vissza az érdeklődés, jelenleg 80 versenyzőnk van. Nem csupán Komárom vonzáskörzetéből jönnek hozzánk, hanem Gútáról, Érsekújvárból és Magyarországról is. Amellett, hogy megfelelő fizikai és szellemi fejlesztést adunk tanítványainknak, egy remek társasági környezetet is biztosítunk számukra.

Említetted, hogy 1988 óta ott vagytok minden olimpián. Komárom nem hiányozhat Tokióból sem. De hogyan lehet úgy felkészülni az ötkarikás játékokra, hogy jelenleg semmi sem biztos?

Az olimpikonok felkészítését Likér Péter vezeti, mi adjuk az infrastrukturális hátteret. Tény, hogy ez a bizonytalanság kihívás elé állítja a versenyzőket és az edzőket is, aki azonban az élsportra tette fel az életét, az nem esik kétségbe és nem adja fel.

Mondtad, hogy a klub életében fontos az ésszerű gazdálkodás. Ugyanakkor vannak olyan beruházások, melyek elengedhetetlenek.

Szerencsére a Manta és a mólók teljes felújítása megtörtént, ahogy megújult a hotelünk is. Az edzésekhez megfelelő géppark áll rendelkezésünkre, a kinti edzések lebonyolításához minden körülmény adott. A nagy keretlétszám miatt azonban a benti termeket kinőttük, azokat mindenképpen bővíteni kell, és a teniszpályánk is felújításra szorul. A jövőben szeretnénk még inkább a nagyközönség felé nyitni, hogy a Komáromi Kajak-Kenu Klub szolgáltatásait ők is igénybe vehessék. Idén nyáron megtörtént az első lépés a csónakkölcsönző megnyitásával, ami hihetetlen népszerűségnek örvend.

Forrás: bumm.sk, Szinak Evelyn


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek