Demjén Ferenc Miskolc díszpolgára lett

Május 11-e Miskolc város napja 1992 óta. Ilyenkor minden évben nagyszabású rendezvényre kerül sor a borsodi megyeszékhelyen, ahol dísz-közgyűléssel és szabadtéri programokkal ünneplik meg a helyiek, hogy 1909-ben Ferenc József ezen a napon hitelesítette Miskolc címeres kiváltságlevelét.

Mazsorettek bemutatója

Délelőtt a Miskolci Nemzeti Színházban ünnepi közgyűlést tartottak, ahol Kriza Ákos polgármester köszöntő szavai után átadásra kerültek az elismerések annak a 39 személynek, akik a tudomány, kultúra, közélet, oktatás, gyógyítás és a sport területén sokat tettek Miskolcért.

Honvédségi járművek testközelben

Miskolc Város Díszpolgára címben részesült Demjén Ferenc énekes és Veréb György labdarúgó, a DVTK Aranycsapatának tagja. Pro Urbe kitüntető címet hárman (Dr. Barkóczi István, Dr. Simkó Csaba, Raymond Lardellier), míg Nívódíjat nyolcan vehettek át a közösségért végzett kimagasló tevékenységükért. Déryné színházi díjat Gáspár Tibor színművész, „Az év sportolója” címet pedig Vécsei Réka, Kékesi Márton, a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata és a PannErgy MVLC Miskolci Vízilabda Club kapta. „Az Év Civil Szervezete” idén a Bárczay Alapítvány lett.

Honeybeast

Délután látványos, belvárosi felvonulás indította a szabadtéri rendezvényt. Az ünneplő tömeg a Centrum Áruháztól indulva a villamossínek mentén vonult az esemény fő helyszínére: a Szent István téren felállított színpadnál mazsorett-műsorral, ügyességi gyerekprogramokkal, honvédségi jármű-, tűzszerész- és harcászati bemutatóval, Destination Drum és Honeybeast koncertekkel várták a miskolciakat, este 9 órától pedig a Szent István szobor mögötti füves területen amatőr csillagászok és a Dr. Szabó Gyula Csillagvizsgáló munkatársai tartottak távcsöves bemutatót.

(Fotók: Vona Ildikó)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek