Der Standard: Magyarország tönkretette hírnevét

Zeitungshalter-der standard

Magyarország tönkretette a hírnevét címmel közölt kommentárt a Der Standard című liberális osztrák lap csütörtöki számában.

A cikk szerzője Wilhelm Droste, az ELTE német irodalmat oktató tanára, aki szerint az elmúlt huszonöt évben Európában egy ország sem okozott annyi kárt a saját hírnevének, mint Magyarország. Visszaemlékezése szerint barátai a nyolcvanas és kilencvenes években irigyelték azért, hogy olyan izgalmas városban lakik, mint Budapest. Ma már azonban inkább sajnálattal tekintenek rá, s azt kérdezik tőle, miképpen tud még egyáltalán ilyen önként egyre antidemokratikusabbá váló országban élni. 

    A cikkíró szerint, nem alakult ki stabil, jólétben élő polgári réteg Magyarországon, a lakosság harmada a puszta létéért küzd. A berlini fal leomlása előtt a rideg szovjet blokkban  Magyarország egy áldott sziget volt. A körülmények ellenére a lakosság körében volt egy furcsa optimizmus. Talán a meglepően szerény szocialista államfő Kádár János mondása “Aki nincs ellenünk az velünk van” és a furfangos lakosság “Élni és élni hagyni”  szemlélete eredményezhette. Tudták, hogy hol és mikor, tabura való tekintet nélkül, viccel mondták el véleményüket a kommunizmusról. Ez volt az egyszerű polgár győzelme 1956-os népfelkelés eltiprói felett. A rendszerváltás után választott politikusokat inkább a saját meggazdagodásuk érdekli, ezért a lakosság fele csalódott a politikában, és nem megy el szavazni sem – írja a szerző. Úgy véli, a többiek provokatívan a nemzeti pártokra szavaznak, így akarják megmutatni a világnak, hogy a büszke magyarok nem hagyják magukat semmilyen láncra fűzni. A szerző szerint erre a dühre támaszkodik a kormány, és táplálja a sértettség érzését. Még nagyjából huszonöt évbe fog telni, mire a kormány által okozott katasztrofális károkat sikeresen orvosolják, aminek szertne résztvevője lenni- zárja gondolatait a cikkíró. 

http://derstandard.at/2000010104747/Ungarn-ruiniert-seinen-Ruf


Hasonló cikkek