Derzsi György szombaton Komáromban „kelti életre“ Lehárt

A komáromi Egressy Béni VMK a Lehár Ferenc-emlékév alkalmából a szarvasi Cervinus Teátrumban 2014 őszén bemutatott Lehár című zenés játékot is műsorára tűzte, november 28-án 16 órától a Tiszti Pavilon dísztermében lesz látható. A Derzsi György színművész által fémjelzett darabot a világhírű zeneszerző és az idén elhunyt Soóky László írásaiból Varga Emese dramaturg állította össze, s ez volt a földi létből 3 évvel ezelőtt távozott Benkő Géza színművész 1. rendezése.

„Az általam korábban bemutatott Szerelmem, Sárdy! című darab sikerén felbuzdulva találtam ki, hogy jó lenne a hozzám hasonlóan felvidéki származású Lehár Ferencről is egy zenés játékot színre vinni. Az Operettkirály kedvenc bonvivánja éppen Sárdy János volt, nagy tiszteletet tanúsítottak egymás iránt.“ – idézte az előzményeket Derzsi György színművész.

A nagyszarvai születésű, Budapesten élő-alkotó színművész e darabban nemcsak Lehárt, hanem annak több ismerősét is megjeleníti. „A címszereplőn kívül megjelenítem az édesapját, a testvérét, egy katonatisztet, a Gestapo több tagját, szerelme apukáját és más karaktereket. Miközben a zeneszerző felidézi az életébe változásokat hozó fordulópontokat, ők is megszólalnak.”  – magyarázta Derzsi, aki nem a sikereiben boldogan lubickoló, inkább a Gestapo által megfigyelt, másokért aggódó, s az operett műfajt nehezen elfogadtató, s a világhírnevet nagy küzdelmek árán kivívó Lehárt mutatja be.

Azt is elmondta, hogy a legismertebb Lehár-örökzöldeken kívül a Cigányszerelem Messze a nagy erdő cím primadonna-áriája is helyet kapott a zenés játékban. „Úgy alakult, hogy a bejátszás helyett én, mint Lehár énekelem az áriát. Miután azt Nagy Ibolya, a Dankó Rádió szerkesztője meghallotta, felhívta a figyelmemet annak egykor betiltott szövegére, amelyben Lehár arról szól, hogy a szülővárosát, Komáromot is a trianoni döntés következtében más országhoz csatolták, s neki nincs is hazája, állandóan úton van… Végül a Szép vagy Erdélyország, szebb mint a mennyország című szívszaggató, ám szebb jövőt vizionáló ősszöveg került a darabba, amely idén, a Trianon-centenárium évében felettébb helyénvaló“ – fejtette ki.

Arról is beszámolt, hogy a kezdetben Szép álom, szállj szívemre címmel futó darab (később lett lerövidítve Lehárra) 6 év alatt komoly sikersorozatot ért meg. A hozzávetőleg 50 felvidéki és magyarországi előadáson kívül egy kanadai turné során 7 alkalommal mutathattam be a darabot. Akadtak, akik megjegyezték, hogy könnyedebb, bohóbb darabra számítottak.”

Végül interjúalanyunk örömmel nyugtázta, hogy itt-ott a világjárvány évében is játszható e zenés játék, s már jövőre is vannak meghívásai. „Idén egy budapesti színházi klubesten, majd a mezőtúri nyári színházi fesztiválon játszhattam a Lehárt. Ha pedig a Covid-járvány engedi, akkor a darabot március 7-én ismét bemutathatom Budapesten, mindenütt méltóképpen megemlékeztve a 150 évvel ezelőtt született Mesterről“ – zárta tájékoztatását Derzsi György.

Forrás: ma7.sk

Fotó: Babák Zoltán – Newjság.hu


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek