Deszk: szerb szokásokat oktatnak az iskolában

A településen meghatározó a szerb lakosok kulturális élete. Mint magyarországi nemzetiség tudatosan ápolják a hagyományaikat az iskolában is

A magyarországi szerbeknek nagyon fontos, hogy ne csak a magyarságra, hanem a szerb kötődésre, régi szokásaikra is büszkék lehessenek. Ezeket pedig átadják a fiatalabb generációknak is. Hiszen egy nemzetiség és annak nyelve, kultúrája akkor maradhat fenn, hogyha sikerül azt megosztani a fiatalokkal is, és lesz ki tovább őrizze a múltat a jelenben, hogy majd legyen jövője az örökségnek.

A deszki Bánát Szerb Kulturális Közhasznú Egyesületnek köszönhetően már az általános iskolai tanmenetbe is beépült a szerb hagyományok ápolása. Brczán Éva, a civil szervezeten belül működő Arany Kezek Kézműves Műhely vezetője a Rádió 7-et arról tájékoztatta, hogy az 1948-ban alapított kulturális egyesület így már jóval túlnőtt a szerb néptánc minél szélesebb körben való megismertetésén, hiszen szakoktatókat is alkalmaznak, akik számos másra is megtanítják a diákokat.

Azt, hogy miként fejlődik és milyen népszerű a deszki szerb iskola, már lapunk is megírta korábban. Akkor arról adtunk hírt, hogy új szárnnyal gyarapszik az intézmény, hiszen egyre több gyermek tanul ott. Ezért még inkább modern körülményekre van szükség. Ebből tehát kitűnik, hogy Deszken jó kezekben vannak a magyarországi szerbek hagyományai.

Farkas Cs. Tekla

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon

 


Hasonló cikkek