Diákok szállója is épül Csongrád-Csanádban

A regionális gazdaságfejlesztéssel foglalkozó egyetemistáknak és fiatal kutatóknak hirdet ösztöndíjat a mórahalmi és a nagybecskereki önkormányzat, a két városban uniós támogatással diákszállók is épülnek – tájékoztatta a homokhátsági kisváros polgármesteri hivatala az MTI-t

A közlemény szerint a Csongrád-Csanád megyei és a vajdasági város önkormányzata 862 ezer euró (300 millió forint) uniós támogatást nyert el egy projekt megvalósítására, amely célja a szerb-magyar határ menti régió gazdaságfejlesztési folyamatainak megismerése, a kutatói együttműködés erősítése, valamint a fiatalok szülőföldön maradásának elősegítése.

A programban a két önkormányzat 17-17 magyarországi és szerbiai 17 és 35 év közötti fiatal számára hirdet havi bruttó 563 eurós (196 ezer forintos) ösztöndíjat. A hallgatók június 15-ig nyújthatják be jelentkezésüket. A novemberben induló képzés során valamennyi diák munkáját mentor segíti, akivel közösen munkatervet állítanak össze.

Az ösztöndíj idejét a szomszédos országban töltő diákok a jelenléti vagy online képzések mellett a térségben működő cégekhez és intézményekhez látogatnak el, valamint rendszeres gyakorlati munkát is végeznek a képzésük profiljához illő vállalkozásoknál, illetve szervezeteknél. Így megismerhetik a térségben működő sikeres cégeket, új technológiákat és kutatási eredményeket, a tiszta és zöld megoldásokat, valamint a környezetvédelmet elősegítő folyamatokat.

A hallgatókat Nagybecskereken és a Mórahalmon is egy-egy újonnan épülő diákszállóban helyezik el. Mórahalmon a város központjában egy mintegy 300 négyzetméteres hasznos alapterületű hétszobás szállást alakít ki a helyi Bauszer Kft. Az apartmanok egyike teljesen akadálymentesített lesz.

Kielemt képünkön a mórahalmi diákszálló falai láthatóak. Fotó: Kuklis István/delmagyar.hu

HírMix | PannonHírnök 

Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek