Dinnyedobálásra született meg az újabb magyar érem?

Korábban írtunk a nemzeti dinnyemutyiról, amelynek keretében a képen is szereplő Ifj. Pócs Jánost a Fideszes Pócs János fiát a Tesco parkolójában előállítottak, aki a teherautóról dobálta a földre a dinnyéket. Akkor még előállították. Most pedig kitüntetést kap. A Pócs módszer egyébként, ahogyan arról korábban írtunk, úgy működik, hogy ha egy Tesco leárazza a dinnyéit, egyből megjelenik a teljes klán, hogy a fentebb leírt nagyszerű sporteseménnyel tiltakozzon az akció ellen.Ez pedig mindenképpen díjat érdemelt! Hiszen egyszerre fejezi a jelenlegi rendszer számtalan módszerét. Egyrészt a multik elleni tiltakozást, ami már-már Semjén Zsolt vasárnapi boltzárával összehangolt akció is lehetne. Megmutatja, hogy a földmutyi ügyek sokasága mellett is kiállnak a kormány-közeli erők a gazdákért és a termelőkért, már addig, ameddig azok a kormányhoz hűek. Megmutatja a módszert, hogy erőszakkal próbálnak érvényt szerezni az akaratunknak, legyen az kopaszok általi akadályozás vagy dinnyék elpusztítása a dinnyetermelők nevében.Persze a Kormány részéről már megszoktuk a furcsa kitüntetések adományozását. Elősző Bayer Zsolt kapott kitüntetést, ami miatt eddig 31-en adták vissza a lovagkeresztjüket. Ami nem gond, hiszen ez csak a véleménynyilvánítás egy formája, legalábbis a Fidesz szerint. A kitüntetések adományozása pedig úgy néz ki, hogy a Kormány véleménynyilvánításának egy eszköze. Lehet. hogy Ifj. Pócs János tényleg a dinnyedobálás okán kapta az elismerést? Vagy az apa közbenjárásáról van szó, hogy a fia hírnevét helyreállítsa? Megkérdeztük a Minisztériumot is, de cikkünk megjelenéséig még nem érkezett válasz. Amint érkezik, beszámolunk róla.


Hasonló cikkek