Disputa a családról és az önkéntességről

Ezen a hétvégén a Hotel Rómaiban jubileumi konferenciát és országos találkozót rendezett az idén 15 éves Otthon Segítünk Alapítvány.

A nagyszabású, két napos programon az alapítvány szakértői előadások keretében számoltak be az alapítvány céljairól és működéséről. A konferencián szó esett a többi között a családon belüli kommunikációról, a biztonságos gyermekvállalásról, a család intézményének átalakulásáról, valamint az egészségtudatos életről is.

 A konferencia védnökeként a megnyitót április 8-án Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára tartotta, aki hangsúlyozta: „A fizikai otthonteremtés mellett szeretetteli, lelki otthont is építenek a családok, annak megteremtésében a civil szervezetek többet segíthetnek, mint az állam.” Az államtitkár arról is beszélt nem könnyű jól segíteni úgy, hogy a segítség ne legyen terhes, és az érintettek ne érezzék azt, hogy helyettük akarnak döntéseket hozni.

Novák Katalin elmondta, 2012-ben megalkotta a kormány a nemzeti önkéntes stratégiát azzal a céllal, hogy megerősítse és támogassa az önkéntességet. Ezzel összefüggésben önkéntes módszertani központot is létrehoztak és 2015 nyarán elindították az  onkentes.gov.hu oldalt, amelyen egymásra találhatnak az önkéntes munkát kínálók és keresők.

Szó esett a kötelező iskolai közösségi szolgálatról is, ami az önkéntesség előszobája lehet, segíthet a fiataloknak abban, hogy olyan tudatos felnőttekké váljanak, akik szívesen segítenek önként másoknak.

Soltész Anikó, az Otthon Segítünk Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott, az önkéntesek ajtókat nyitogatnak, és szerencsére ezekben az ajtókban hívogatják is őket, mert szükség van rájuk.

A rendezvény második napján, szombaton, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége mondott beszédet. A két napos program ezen része a “Disputa az önkéntességről” nevet viselte. E napon elismerő okleveleket is átadtak a munkában részt vevők számára.

Herczegh Anita,MTI
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Herczegh Anita szerint a gyermekeket vállaló nők rendkívüli pszichikai és társadalmi túlterheltségnek vannak kitéve, részben azért, mert a társadalom egy része a családok “egyéni hobbijának” tekinti a gyermekvállalást, holott az a közösség érdeke is.

Dávid Beáta, az alapítvány kuratóriumának új elnöke is beszédet mondott és ismertette a szervezet céljait és jövőben terveit. Megtudhattuk, hogy az elmúlt években a több mint ezer, jól felkészített önkéntes ingyenesen segített mintegy kétezer segítséget kérő kisgyermekes családnak, akár az otthoni gyermekfelügyeletben vagy a házimunkában azzal a céllal, hogy segítsenek a családok harmóniáját fenntartani és megerősítsék a szülőket a szülői szerepükben.

Az országos találkozón természetesen családsegítő önkéntesek és családok is részt vettek. A gyermekekre kézműves foglalkozások, színházi előadás, mesés játékok vártak.

 


Hasonló cikkek