Dobrev Klára: lesz európai minimálbér

Lesz európai minimálbér és európai minimálbér-szabályozás is – jelentette ki egy csütörtöki budapesti konferencián Dobrev Klára.

A Demokratikus Koalíció európai parlamenti (EP-) képviselője úgy fogalmazott: Európában új és friss szelek fújnak, olyan változások vannak készülődőben, amelyek közelebb tudják hozni Európát a polgáraihoz.
Európa korábban gazdasági egységként tekintett a polgáraira, csak később, ahogy erősödött, tudott odafigyelni az olyan demokratikus jogokra, mint például a sajtószabadság, valamint a demokrácia, a korrupció helyzetére – mondta az Európai Parlament alelnöke.

Az az Európa, amely létrehozta a világ egyik legerősebb gazdaságát és demokráciáját, nem volt képes létrehozni azt a közösségi élményt az ötszáz millió lakója számára, hogy összetartoznak – jelentette ki. A gazdasági és a politikai jogok mellett elsikkadt, hogy hús-vér emberek alkotják az uniót. Mára azonban rájöttek, egy ilyen erős közösséget csak akkor lehet összetartani, ha odafigyelnek, hogy az emberek a hétköznapokban is jól éljenek – fogalmazott Dobrev Klára.
Az úgynevezett szociális Európa gondolata nem csak a minimálbérről szól – hangsúlyozta. Az EU most készül tárgyalni a tisztességes és boldog gyermekkort biztosító gyerekgarancia-programot valamint a munkanélkülieknek biztonságot nyújtó garancialapot – hívta fel a figyelmet. Tárgyalni fognak az egészséges és tisztességes munkahelyeket teremtő programokról és az oktatási minimumról is – tette hozzá.

A szociális intézkedések alapja egy erős és versenyképes gazdaság. Versenyképes gazdaságot azonban nem lehet úgy építeni, hogy a lakosság emberhez nem méltó körülmények között él – szögezte le Dobrev Klára. Egy ország versenyképessége ma már azon múlik, hogy a lakói képzettek, egészségesek és biztonságban érzik magukat a hazájukban – érvelt.
Az európai minimálbérnek és minimálbér-szabályozásnak Magyarországon hatalmas jelentősége van – mondta a politikus. A magyar átlagbérnél ugyanis már csak a román és a bolgár rosszabb, ráadásul a 4,4 millió magyarországi foglalkoztatottból 3,1 milliónak alacsonyabb a bére az átlagnál – emelte ki az EP-képviselő.

Az európai minimálbér nem kell, hogy csak a munkaadókat terhelje, mert újra adómentessé lehet tenni a minimálbért vagy nagyobb kulccsal lehet adóztatni a magasabb jövedelmeket – közölte.
Dobrev Klára azt mondta, szükség van egy európai szolidaritási alapra is. Ha az EU képes arra, hogy költségvetésének csaknem 39 százalékát a mezőgazdasági gazdálkodóknak fizesse ki, akkor arra is képes, hogy az európai minimálbér bevezetése után egy átmeneti időszakban támogassa a kis- és közepes vállalkozókat – vélte az EP-képviselő.
Dobrev Klára az Új Köztársaságért Alapítvány, valamint a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége európai parlamenti képviselőcsoportja által szervezett, Európai minimálbér – karnyújtásnyira című konferencián szólalt fel.


Hasonló cikkek