Donald Trump dulakodott a titkosszolgálat ügynökével a capitoliumi támadás napján?

Az amerikai törvényhozás (Capitolium) épülete ellen 2021. január 6-án végrehajtott támadás kongresszusi vizsgálata közel egy éve tart. A nyár kezdete óta a bizottság egyre inkább nyomozó testületként működik, és bizonyítékokat gyűjt Donald Trump büntetőjogi felelősségének alátámasztásához. A volt elnök környezetének, stábjának és hivAmerikai egyesült államokatalának egyre több tagja tett olyan súlyú vallomásokat, amik Trump büntetőjogi felelősségét is felvetik, sőt tárgyi bizonyítékok is előkerültek. Eközben viszont Biden elnök elfogadottsága mégis alacsonyabb, mint Donald Trumpé volt a legrosszabb periódusában. Tehát nem ez a vizsgálat fogja eldönteni a kulcsfontosságú novemberi választásokat, de befolyásolja.

Az eddigi legfurcsább sztori – Trump fizikai konfliktusa a titkosszolgálati egység vezetőjével

A meghallgatási sorozat legfőbb célja az elnök magatartásának vizsgálata a capitoliumi támadást megelőző napokban, a támadás napján, majd az azt követő órákban.

A nyári szakaszban június 28. volt az egyik témákban leggazdagabb kihallgatási nap. Ekkor lépett a bizottság elé Cassidy Hutchinson, aki Mike Meadows kabinetfőnök mellett szolgált a Fehér Ház stábjában. Hutchinson január 6-án reggel megkérdezte főnökét, hogy valóban tervezi-e az elnök a Capitoliumhoz való felvonulást, mert ő ezt hallotta Rudy Giulianitól. “Sok minden történik ma itt, Cass, amit még én sem tudok. A dolgok nagyon rosszra is fordulhatnak” – mondta neki 8 óra tájban a Fehér Ház második embere. Olvasható az euronews cikkében

Forrás: euronews.com 

Nyitókép: Illusztráció

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek