Donald Tusk korcs demokráciának nevezte a magyar államberendezkedést

Korcs demokráciának nevezte a magyar államberendezkedést az Európai Néppárt elnöke. Donald Tusk legújabb nyilatkozatában közölte: a jogállamiság és szólásszabadság nélküli demokrácia egyáltalán nem demokrácia. A lengyel politikus korábban már többször bírálta a magyar miniszterelnököt. Nem ez az első eset, hogy vezető európai politikus alapos indok nélkül ócsárolta Hazánkat: szeptember végén Vera Jourova Magyarországot beteg demokráciának nevezte. A magyar kormány akkor távozásra szólította fel az Európai Bizottság alelnökét posztjáról. Szijjártó Péter szerint Donald Tusk kudarcot vallott.

Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke kudarcot vallott pártvezetőként és emberként is – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közösségi oldalán.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, érti, hogy Donald Tusknak nehezére esett, hogy kiszorult a lengyel belpolitikából, nem tud visszakerülni, és frusztrálja a lengyel és a magyar kormány “nemzeteink sok évszázados testvériségén alapuló” jó együttműködése.

Azonban hangsúlyozta: elfogadhatatlan korcsnak nevezni a magyar demokráciát. Ezzel Donald Tusk a magyar nemzet teljesítményét vonja kétségbe, a magyar nemzet ugyanis egész történelme során, egészen harminc évvel ezelőttig harcolt azért, hogy szabadságban és demokráciában élhessen – írta.

Hozzátette: Donald Tusk számára adott volt a lehetőség, hogy bizonyítson, ő azonban a legnagyobb európai pártcsalád vezetőjeként semmit nem tett azért, hogy az európai emberek könnyebben vegyék a világjárvány nyomán előállt egészségügyi és gazdasági kihívásokat.

Donald Tusk egyetlen lélegeztetőgép beszerzéséhez vagy egyetlen európai munkahely megvédéséhez sem nyújtott segítséget – emelte ki Szijjártó Péter.

Forrás: Hír TV


Hasonló cikkek