Döntött a brit legfelsőbb bíróság: a biológiai anya nem lehet apa

Freddy McConnell nőként született és lányként nevelték. Később kezdte el férfiként azonosítani magát, majd hormonterápiával és operációkkal igyekezett megszabadult női nemi jeleitől. Azonban a folyamat vége előtt teherbe esett. Azért fordult a brit legfelsőbb bírósághoz, hogy hagyják jóvá kérését, hogy gyermeke apjaként és ne anyjaként szerepeljen a nyilvántartásban.

Jogilag aki teherbe esik és szül, azt anyának tekinti az állam attól függetlenül, hogy milyen neműnek tartja magát. Az anyakönyvi kivonat rögzíti a szüléssel kapcsolatos kulcsinformációkat, beleértve az anyja nevét is – olvasható a hetek.hu oldalán.

McConnell gyermekének 2018 születése óta kampányol azért, hogy apaként vagy szülőként rögzítsék a dokumentumokban. A mostani döntéssel együtt már három bíróság is elutasította kérvényét.

A brit legfelsőbb bíróság tehát  a magyar kormány legutóbbi alkotmánymódosítási javaslatához hasonlóan az anyát nőként határozza meg.

Mindez azért is komoly döntés, mert egyre több cég és szervezet van azon, hogy elmossa a nemek közötti különbségeket, nehogy bárki érzelmét megsértse a tények képviseletével – írták.

Forrás: hirado.hu/Hetek


Hasonló cikkek