Drága mulatság Magyarországon bért fizetni

A hatóságok együttműködése és a digitális megoldások alkalmazása sokkal hatékonyabbá teszi az adóztatást és növeli a bevételeket, ráadásul az ilyesmiben Magyarország élen jár – derül ki a MAZARS adótanácsadó friss regionális felméréséből.

Közép- és Kelet-Európa országai között még mindig Magyarországon a legmagasabb az áfa és a legalacsonyabb a társasági adó; az adóék mértékét illetően pedig az utolsó előtti helyre sikerült csak feljönnünk, vagyis a munkáltató által kifizetett bérnek még mindig jelentős részét veszi el az állam. A válságkezelésben nem voltunk túl bőkezűek, de a cégeknek ennél talán többet jelenthet, hogy sokkal kiszámíthatóbbá vált Magyarország – olvasható a privatbankar.hu-n.

A MAZARS nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat idén nyolcadik alkalommal jelentette meg régiós kutatását, amely 21 ország aktuális adózási információit mutatja be.

Csizmadia Heléna, a MAZARS adóigazgatója a kutatás eredményeinek online ismertetésekor elmondta: a régióban az elmúlt években jellemző tendencia a digitális technológia egyre jelentősebb terjedése az adóügyek terén is. A digitális, multinacionális nagyvállalatok ugyan lépéselőnyben vannak az adóhatóságokhoz képest, de a hatóságok egyre jobban kezdenek felzárkózni, és maguk is használják az innovatív megoldásokat.

A teljes cikket ITT olvashatja.

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek