Dunamente Kártya – kedvezmények a határ mindkét oldalán

Május elején vezették be az idegenforgalom támogatását célzó Dunamente Kártyát, amellyel a Párkánytól Észak-Komáromig, illetve az Esztergomtól Dél-Komáromig terjedő térségben igényelhetők kedvezmények. Mostanáig 31 szálláshely és 149 szolgáltató, intézmény kapcsolódott a programhoz.

A szakemberek már több mint egy éve dolgoznak egy közös, határon átnyúló turisztikai térség kialakításán. „A kártyához ingyen juthatnak hozzá mindazok, akik a programba bekapcsolódott partner szállásadóknál minimum 2 éjszakát foglalnak. A kártyát a szállásadónál automatikusan megkapják, és itt-tartózkodásuk idején használhatják az egész régióban. Ezenkívül létezik egy megvásárolható, 36 órás kártya is azok számára, akik kevesebb ideig tartózkodnak  egy szálláshelyen.” – mondta el Bauer Ildikó, a Dunamente TDM igazgatója.

A magyarországi oldalon néhány éve már jól működik a Duna-Gerecse Kártya. Az igazgató szerint a szlovákiai kártya szlovákiai bevezetése is több előnnyel jár. „Hasznos információkat kaptunk ezáltal az ideérkező turistákról, nyomon tudjuk követni, melyek a kedvenc célpontok, mi érdekli őket. Másrészt a kártya plusz vendégéjszakát képes generálni a régióban. Hiszen aki például eddig a magyarországi oldalon foglalt szállást, a szlovákiai látnivalókról nem igazán kapott információt.” Így viszont a kártyához jár egy katalógus is a kedvezményt adó éttermek, turisztikai attrakciók listájával, amit egyébként a dunamente-card.com weboldalon is megtalálható.

A térségben élők ugyanígy juthatnak hozzá a kártyához, amivel ingyen tekinthető meg több múzeum, ingyen lehet utazni a helyi buszjáratokon. Más szolgáltatások – pl. fürdő, étterem, kiállítás – pedig 10-20 százalék kedvezménnyel, vagy akár fél áron vehető igénybe.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek