Dušan Kováčikot előzetes letartóztatásba helyezik

Kíméletlen harcot folytatnak a V4 tagállamok bűnüldöző szervei az alvilág és a korrupció ellen. Szlovákiában Dušan Kováčik különleges ügyészt és Norbert Paksi magas beosztású rendőrtisztet helyezik előzetes letartóztatásba. Kováčik fellebbezett a döntés ellen, Paksi esetében a döntés jogerős.

“A Specializált Büntetőbíróság bírónője két személy – D. K. és N. P. – előzetes letartóztatásba helyezéséről döntött, akiket bűnszervezet alapításával, támogatásával és egyéb bűncselekményekkel gyanúsítanak.” – közölte Katarína Kudjáková szóvivő. Megjegyezte, az előzetes letartóztatás oka, hogy Dušan Kováčik esetében fennáll a veszélye, hogy megpróbálhatja befolyásolni a tanúkat, vagy folytatni a bűncselekmények elkövetését. N. P. esetében fennál a szökés, a tanúk befolyásolásának és további bűncselekmények elkövetésének kockázata.

A bíróság nem fogadta el a Dušan Kováčik felesége által felkívált óvadékot, sem írásbeli ígéretét.

Dušan Kováčik fellebbezett a döntés ellen, amelyről a Legfelsőbb Bíróság dönt majd. Norbert Paksi esetében a döntés jogerős.

A Speciális Ügyészi Hivatal 20 ügyésze felszólította Dušan Kováčikot, hogy az ellene felhozott korrupciós és bűnszervezet pártolásával kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt haladéktalanul mondjon le posztjáról. Viera Kováčiková, a főügyész első helyettese október 22-én ideiglenesen felfüggesztette tisztségéből Dušan Kováčik speciális ügyészt.

Forrás: tasr, bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek