Eddig nem látott, 11 %-os béremelés jöhet a kkv-knál

Az infláció növekedésével összhangban soha nem látott mértékű, 11 százalékos béremelésre készülnek a kkv-k – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményeiből.

Emellett egyre több cég tervez béren kívüli juttatást is adni munkavállalóinak, elsősorban közlekedési költségtérítést, 13. havi fizetést és étkezési hozzájárulást. A foglalkoztatottság stabil a szektorban, de az iparban egyre égetőbb a munkaerőhiány.

 

Rekordmértékű béremelésre készülnek a cégek

 

Több pénzt kereshetnek a kkv-szektor munkavállalói. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre szóló várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index szerint ugyanis rekordmértékű béremelésre készülnek a cégek. „A vállalkozások átlagosan 11 százalékkal magasabb fizetéssel számolnak az előttünk álló 12 hónapban, ami az index történetében az eddigi legmagasabb érték. Ez azt jelenti, hogy a cégek inflációkövető emelést terveznek, hiszen az MNB legutóbbi, júniusi jelentése szerint 2022-ben 11 és 12,6 százalék között alakulhat az infláció” – mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője. „Manapság már nem kizárólag csak a bér fontos a munkavállalóknak, mégis komoly munkaerőmegtartó hatása van. A stabil munkavállalói kör pedig a jelenlegi gazdasági helyzetben egyre fontosabbá válik a cégek számára” – tette hozzá a szakember.

 

 

Az ágazatokat tekintve csak kismértékű eltérések láthatók: míg a mezőgazdaságban és iparban dolgozók átlag feletti, 12,1 és 11,3 százalékos bérnövekedésre számíthatnak, addig a szolgáltató szektorban 10,7, a kereskedelemben pedig várhatóan 9,2 százalékkal emelkedhetnek a fizetések.

 

Egyre több helyen számíthatunk cafetériára is

A béren kívüli juttatásokat tekintve is kedvező kilátások figyelhetők meg. „Az elmúlt egy év során folyamatosan emelkedett a cafetériában gondolkodó cégek aránya, ami mostanra elérte a 60 százalékot. A növekvő tendencia kedvező, kérdés azonban, hogy tartós lesz-e, elérhetjük-e újra a 2017-18-as szintet, amikor ez az arány 70 százalék volt” – mondta el a szakember. Az elmúlt negyedévhez képest a 13. havi fizetésnél figyelhető meg jelentős változás, 21-ről 27 százalékra ugrott az ilyen juttatással tervező cégek aránya. Emellett a legnépszerűbb elem továbbra is a közlekedési költségtérítés (33%) és a SZÉP kártya (26%).

 

Az iparban a legégetőbb a munkaerőhiány

A vállalkozások a munkaerő-állomány bővítésén is gondolkodnak, ami mindenképpen kihívás lesz, hiszen a KSH adatai szerint az első negyedévben az üres álláshelyek száma már megközelítette a 2018-as csúcsot: 87 ezer betöltetlen pozíció volt, aminek több mint harmada az ipari, építőipari cégeknél jelentkezett. A vállalkozások többsége (63%) ugyan a jelenlegi alkalmazotti létszámmal tervezi a következő 12 hónapot, de közel harmaduk (31%) új munkatársak felvételében gondolkodik. A szolgáltató és ipari szektor az, ahol magas arányban (32% és 44%) készülnek új munkavállalókat felvenni, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben viszont jóval kevesebben: esetükben 12 százalék, illetve 22 százalék a munkaerőfelvételt tervező cégek aránya.

 

A K&H kkv bizalmi indexről

 

A K&H Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és azok várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi mérés, melyet az Impetus Research készített, 2022. május 16. és június 18. között történt. Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

A kutatásban megkérdezett vállalkozások méret és árbevétel-kategória szerint:
mikrovállalkozások (20 – 100 millió Ft)
kisvállalkozások (101 – 300 millió Ft)
középvállalkozások (301 millió Ft – 2 milliárd Ft)

Forrás: kh.hu

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek