Edzőtáborba vonult a Kecskeméti NKSE

Az NB I./B-re készülő Kecskeméti NKSE-re sűrű hónap vár, hiszen a rengeteg edzés mellett felkészülési mérkőzésekből sem lesz hiány. Dr. Paic Róbert csapata a héten edzőtáborban csiszolódhat össze, ráadásul új játékosok megszerzéséről is beszámolt a klub.

Belecsap a munka javába a Kecskeméti NKSE, mely a hét második felében már felkészülési mérkőzésen mutathatja meg magát. A bajnok együttes pénteken 18 óra 30 perces kezdés mellett a PC Trade Szegedi NKE-vel csap össze Békéscsabán, ahová az edzőtáborozásból érkezik már a gárda. Dr Paic Róbert a bajnokságot nyerő együttes magja mellett új játékosokra is számíthat, hiszen augusztus első napján azonnal a keretet érintő bejelentéseket tett a klub.

Az eldőlt, hogy maradni fog a csapat gólfelelőse, Jámbor-Herceg Réka, valamint a szintén rutinos motorosnak számító beálló, Berkes-Kaiser Melitta. Mellettük Pap Mercédesz, Kovács Véda, Radva Erzsébet és Molnár Noémi sem távozik. Régi-új arcok is feltűntek már az edzéseken, és aláírt szerződéssel rendelkezik Tóth Lilla (jobbszélső) és Meggyesi Milla (beálló) is. Szintén új játékosnak számít  Moharos Panka (balszélső), Zavaczki Boglárka (irányító), Németh Zsuzsanna (kapus), Szatmári Melinda (balszélső) és Porobic Zita (balátlövő). -írja a BAON.hu

Révhegyi  Andrea

Amennyiben tetszik a tartalmak, tudósítások, hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek