Egy agresszív férfi két munkást ölt meg, mielőtt lelőtték volna

Erőszakkal fogva tartott, majd súlyosan megkéselt két munkást egy férfi a Bákó megyei Onești (Ónfalva) városában hétfőn délután. A lakásból végrehajtó által kilakoltatott agresszort a rendőröknek több lövéssel sikerült leteríteniük – tudósít a véres eseményről a krónika.ro.

Mint írják, a Bákó megyei rendőr-főkapitányságot a délutáni órákban tájékoztatták arról, hogy a település egyik tömbházában egy férfi bezárkózott egy lakásba két másik férfival. A rendőrségi szóvivő ismertetése szerint utóbbiak felújítási munkálatokat miatt voltak az ingatlanban, amely korábban a támadó tulajdona volt.

A Krónika szerint 60 – vagy más források szerint – 68 éves elkövető az incidens során megkéselte a két áldozatot, akik kórházba szállításukat követően életüket vesztették. Helyszíni beszámolók szerint a moldvai megyeszékhelytől, Bákótól 55 kilométerre fekvő város rendőr- és csendőralakulatai nagy létszámban kivonultak a túszejtés miatt.

Magát a támadót lőtt sebekkel szállították kórházba, aki beszámolók szerint még ekkor is rendkívül agresszíven viselkedett., annak ellenére, hogy a rendőrök rálőttek a rajtaütés során. Később kiderült: a rendőrség tárgyalói mintegy három órán keresztül próbálták meggyőzni a férfit, hogy engedje szabadon áldozatait, de csak akkor hatoltak be a kommandósok,  amikor jajkiáltást hallottak odabentről.

Sajtóértesülések alapján a történet 12 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is a férfi elvesztette a lakást, de haszonélvezeti joga volt, így jogszerűen tartózkodott akkor ott, amikor a jelenlegi tulajdonos, egy helyi cég – ami történetesen a volt felesége munkaadója is – emberei felújítás miatt bementek oda.

Kiemelt képünk illusztráció!

 

HírMix | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek