Egy nagy csupasz szeretetgömb Kristóf Rékával

Milány Kincső

A felvidéki származású operaénekesnővel már nem az első interjúmat készítem, mégis mindig ugyanaz a lány köszön vissza rám. Akár szemtől szemben, akár a telefon másik végéről a németországi tömegközlekedésen ülve, nagy kacajok és hittel átitatott válaszok jellemzik a beszélgetésünket. A Virtuózok és az amerikai Carnagie Hall közönségét egyaránt lenyűgöző Rékával ezúttal egy ebéd mellett ültünk össze Észak-Komáromban: rendelés, ima, és már pörög is a hangrögzítő.

„Én semmit nem terveztem abból, amit csinálok.” – kezdi nevetve. „Pont édesanyám mondta, hogy hiába vágyódok haza, kint tudom megvalósítani az álmaimat. Nyilván ő ismer a legjobban, és szerinte nagyon sok mindenre vagyok képes.” Pedig Réka sosem ábrándozott arról, hogy énekes lesz, kosztümökben jár és frizurát csinálnak neki. Mi tagadás, a komáromi Selye János Gimiben még metálzenekarban szintizős énjéről sem épp ez a kép árulkodott. „Ahogy elnézem a Klapka-téri billboardot, annyira távolinak tűnik ez az egész körömcipős, kisminkelt, estélyi ruhás Réka. Hosszú volt a szünet.” Az énekesnő ugyanis Trierben ragadt szinte fél évre, korábban meg, ha csak 4 nap szabadja volt, jött is haza. „Nyomasztó volt az egész. Minden más színház bezárt, ezért mi is, de a karantén-kötelezettség és később a munkák miatt csak egy hónapja tudtam elszabadulni. Rengeteget 12 óráztam mindig, és úgy éltem városokban, hogy gyakorlatilag nem is ismertem őket. Pedig Trierben ott a Mosel folyó, a borvidék a szőlőhegyekkel… De csak a karantén alatt bukkant fel az az énem, aki ráér – nevet – így végre felfedeztem, kirándultam, eveztem, bicikliztem, görkoriztam, 2-3 emberrel még sétálgattam is. Ki kellett derítenem, mit tudok kezdeni ezzel a sok szabadidővel. Több operát is megnéztem, plusz három főre főztem napi szinten – egy jóbarátom futár, miközben diabéteszes, a lakótársam pedig chipset reggelizik – ez így nem mehetett tovább.” A fiatal operaénekesnő épp a Rózsalovagot próbálta, amikor a premiert elhalasztották. „Valahol élveztem is, hogy leálltunk, mert jót tesz a szerepnek, ha egy kicsit érik. Majd jövőre kihozzuk belőle a maximumot.”

Réka nem művészcsaládból jön, így amikor előállt az énekesi pálya ötletével, a család inkább egy világi szakma felé terelte őt. Közgázon kezdett. „Az énektanáraim által viszont egy teljesen más életmódot tapasztaltam meg. Úgy foglalkozni magammal az ének, a technika, és most már a szerepek tanulása során, mint egy soha véget nem érő fejlődési folyamat, úgymond egy pszichoanalízis. Ebbe a folyamatba szerettem bele, a teremtő erőbe. A hitem is ezen alapszik, mert olyan erőkkel, isteni létezéssel szembesülök, amit bár nagyon keresek a hétköznapokban is, de az ének adja meg nekem. Én szeretettel dolgozom, és úgy érzem, az a feladatom, hogy egy szeretetgömböt hozzak létre, amelyet ha hagyok áramoltatni, a közönség belép ebbe a szeretetvilágba. Létrejön egy energiaátvitel, én is érzem, ők is… Jobban is szeretek ezért kisebb termekben fellépni, mert közelebb van a közönség. Bár nem kell látnom ahhoz, hogy érezzek valakit… Ú, ez már egy nagyon spirituális vonal…” – fejezi be mosolyogva a gondolatmenetet.

A realitás talajára visszatérve kicsit világiabb témával folytatjuk… Nagy a kontraszt ugyanis a nyáron mezítlábas, smink nélkül, a metál után népzenét hallgatva közlekedő nő, és a világ színpadait, többnyelvű operaelőadásaival járó talpig pompában fellépő díva között. „Soha nem sminkelek amúgy. A zenetanáraim nagy erőfeszítések árán vettek rá, hogy legalább a színpadra fessem ki magam. Mert szerintem mindegy, hogy hogy nézek ki, az a lényeg, amit adok, nem? De be kellett látnom: ahogy a Virtuózoknak, úgy ennek az egésznek is van egy show része. A baj csak az, hogy ha nekem fáj, hangos vagyok. Nem tehetek róla, de belenyakkantok-sikítok, ha például húzzák a hajam. Persze amikor belenézek a tükörbe, egy szép képet látok, és ebben mindenki jól érzi magát, de nekem az egész akkor is egy tortúra.” A ruhakérdés szintén olyan, ami a mindennapokhoz képest nagy ellentmondást képvisel Réka életében. „Mindig van nálam B terv, hiszen úgy kell kilépnem a színpadra, hogy elégedett vagyok magammal. A felkészültség, egészségügyi állapot, stressz, mind hatással vannak az előadásra, így amit kivédhetek, mint a szűk, vagy nem előnyös ruha okozta diszkomfort érzet, azt igyekszem elhárítani.”

Elnézve a videókat és meghallgatva egy-egy koncertjét egy teljes mértékben átszellemült, érzelmes és mimikával teli előadásnak lehetünk a részesei.

– Furcsa lehet az embernek így viszontlátnia magát a képernyőn.

– „Érdekes, de én nem reálisan nézem magam ilyenkor, csakis a hangra koncentrálok. Perfekcionista voltam mindig, nagyon be tudtam feszülni, ha egy hang nem úgy ül, mint amilyenre tudom, hogy én azt tudnám, de nem szabad bepánikolni, tovább kell vezetni az ívet, hiszen a zenekar játszik tovább. Persze mindig lesz a közönségben, aki a hibáidat számolja, de többen vannak, akik nem akadnak fenn azon, hogy az ember olykor hibázik. Laki művésznőtől kaptam e tekintetben egy olyan mentális tunningot, amit például egy futóedző nyújthat a sportolóinak. Futni ugyan nem fudok, de ha fudnék, az is fejben dőlne el.” – elmélkedik nevetve.

Tavaly elkészült az In Furore című lemez is, mely egy rangos német díjra is jelölést kapott. „Az Academia di Monaco-val vettük fel a hanganyagot. Imádok velük dolgozni, mert egy fiatal, pálya kész gárdáról van szó – híd a tanulmányok végeztével a szakma felé. Annyira frissek, kíváncsiak, lelkesek… Ugyanolyanok, mint én, ha a saját CD-mről van szó.”

Réka karrierje a közeljövőben a remények szerint tovább halad. „Kaptam egy ajánlatot Linzből az új évadra, de a Trieri Színház sajnos nem engedett el, pedig van egy íratlan szabály és megegyezés köztünk, hogy ha nagyobb színházhoz vesznek fel, mehetek. Viszont mivel júliusban jött a felkérés, ilyen gyorsan Trierbe nem tudtak helyettem énekesnőt találni a szerepeimre. Ezért maradok még egy évadot Trierben. Panaszra nincs okom, hiszen nagyon szép feladatok várnak rám, mint Poppea, A víg özvegy, Mozart grófnéja és a már megkezdett Feldmarschallin.”

– És hogy hol léphetünk be legközelebb a Réka által említett szeretetgömbbe?

– „Szeptember 26-án a komáromi VMK-ba Mezei Pál zongoristával érkezünk. Sokat dolgoztunk már együtt, így megbízom benne, annak ellenére, hogy próbák szempontjából nem ideális a köztünk lévő távolság. A komáromi közönség szájízére igyekeztünk formálni a programot, ismertebb énekekkel is készülünk, Felvidéken énekelni pedig mindig olyan nekem, mint amire a lelkem mélyén vágyom: újra és újra hazajönni a Kárpát-medencébe, remélhetőleg egyszer majd végleg.”


Hasonló cikkek