Egy nő után leskelődött, elítélte a bíróság

Magánlaksértés miatt ítélt el egy férfit a Berettyóújfalui Járásbíróság. A 2020. március 10-én meghozott büntetővégzésével a bíróság a vádlottat 1 év 6 hónap időtartamra próbára bocsátotta.

Az eset 2020. januárban, egy Hajdú-Bihar megyei településen történt. A férfi azért ugrott át egy ház kerítésén, hogy meglesse az ott élő nőt. Amikor benézett az ablakon, az asszony megrémült és kérdőre vonta a hívatlan látogatót. Ekkor a férfi elfutott. A sértett értesítette a rendőrséget és magánlaksértés miatt eljárást indított.

A rendőrök azonosították a férfit, aki elmondta, hogy nem akart bűncselekményt elkövetni, csak tetszett neki a nő és meg akarta lesni.

A büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek, de a kézbesítésétől számított 8 napon belül tárgyalás tartását lehet kérni. A bíróság a tárgyalás tartására irányuló kérelem esetén előkészítő ülést tart. A döntést az ügyészség tudomásul vette, a vádlott a büntetővégzést 2020. március 25-én átvette, azonban határidőben nem nyilatkozott, így az jogerőssé vált.

Debreceni Törvényszék Sajtóosztály

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek